Ezt olvasta már?


A NAV 5,6 millió adóbevallás-tervezetet készített el az idén

Az adóhatóság 5,6 millió adóbevallás-tervezetet készített el az idén, 500 ezerrel többet, mint tavaly - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

A szóvivő elmondta, a tervezetek március 14-e óta elektronikusan elérhetőek az ügyfélkapun keresztül.

Hozzátette, bárki bármikor regisztrálhat az ügyfélkapura, így akár még május 20-án, az adóbevallások leadásának határidején is megnézhetik az elkészített tervezetet.

A szóvivő szerint 3,8 millió ember rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval Magyarországon, vagyis kevesebb, mint amennyinek a NAV elkészítette az adóbevallás-tervezetét.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek maguknak kell beadniuk a bevallásukat. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetik meg, hogy a NAV által elkészített tervezetet megnézik és kiegészítik a szükséges adatokkal.

 







0
0

hírek innen, onnan

Itt az első fordulat a belső égésű autók betiltása ügyében

A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belső égésű motorral felszerelt autók értékesítési tilalmának bevezetését. Nem mindenki örül.

Egy hotelben kísértett Marilyn Monroe szelleme

Elhunyt világsztárokkal kapcsolatban számos kísértethistória kering. Ezek közül idézünk most fel néhányat.

Újra szenvedést okoz a parlagfű

A hét eleji eső átmenetileg mérsékelte a parlagfű virágporának levegőben kimutatható mennyiségét. A hidegfront átvonulását...

Közel egymilliárd forint sem elég Siófoknak a fürdő megmentésére

Használhatatlanná vált a Balaton-parti városban egy 15 éve átadott fürdő.

Megfejtette a brit hírszerzés, miért is olyan alacsony valójában az orosz katonák morálja

Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Nem túl meglepő módon ismét arról...

Kína türelmével játszanak az ENSZ-ben, hármas szövetség alakult ki

Bár a világ elsősorban az ukránokkal kapcsolatos kijelentéseket követi kiemelt figyelemmel a New York-i ENSZ közgyűlésen, más kényes...

Ma van a magyar dráma napja

Ma van a magyar dráma napja: magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is....

A Manchester United kapusán nevet a világ - mutatjuk a legjobb mémeket.

Az angol csapat nyáron szerződtetett kapusa kis túlzással minden lövésből gólt kap, ami a kapujára megy.

Összetört szív szindróma: ezek a tünetei a főleg nőket érintő betegségnek

A szív bal szívkamrája egy japán edényre (takotsubo) hasonlító formát vesz fel ideiglenesen, innen ered a betegség orvosi lenevezése is.

Ezért nem szeretne gyereket a popsztár, Miley Cyrus

Miley Cyrus Hollywood egyik leginspirálóbb és legerősebb női karaktere, akinek általában határozott véleménye van az élet minden...

Ezek a 2023-as ősz legjobb mozifilmjei

Ha az idő borúsabbra fordul, a kinti programok után érdemes valami benti elfoglaltságot keresni. Ha ezekre a mozifilmekre ülsz be, biztosan...

0

Sport

Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban

Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő

Megfenyegették a magyar edzőt: „Közölte velem az elnök, ha távozom, kellemetlen idők várnak rám”

A Kézivezérlés Extra stábja Németh Andrással, a Ferencváros női kézilabdacsapatával hét bajnoki címet és EHF-kupát nyerő mesteredzővel beszélt. A Vác jelenlegi szakmai igazgatója nem nézi jó szemmel a Fradiná

Megszakadhat Szoboszlai Dominik szenzációs liverpooli sorozata

Jürgen Klopp többféle módon is érthető nyilatkozatot tett.

Nem lesz a Liverpool kezdőcsapatában Szoboszlai

Jürgen Kopp csapata tornymagas esélyes az Európa-ligában, így a német edző felforgathatja csapatát.

Nem engedik leülni a Bayern München kispadjára Lőw Zsoltot

A szabály szerint fél órával a meccs startja előtt már kapcsolatba sem léphet a csapattal.

Müller Sándor megrendítő vallomása: „Szerencse, hogy nem térdből csonkolták a lábam”

A Vasas egykori válogatott futballistája, Müller Sándor napról napra él – előfordult, hogy betegsége miatt éjszakánként üvöltött a fájdalomtól.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Lesújtott az UEFA: zárt kapus büntetés és 20 millió forintos bírság

A román sajtó a magyarokra mutogatott az ügyben.

Vettünk magunknak egy vb-aranyat, de ilyen a világ

Örüljünk Muszukajev vb-diadalának, de ne verjük a mellünket, hogy ez a magyar birkózás sikere.

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Juhász Roland benyújtotta felmondását Fehérváron. – Sportál-információ

A Sportál értesülése szerint a Fehérvár FC-nél a sportigazgatói teendőket 2022 október közepe óta ellátó Juhász Roland benyújtotta felmondását. Ha a vezetőség elfogadja, egy, a klubhoz ezer szállal kötődő s

0

Bulvár

Agyonverték az orvost, pedig csak azt mondta, kezet kellene mosni

Elkészült a Semmelweis című film plakátja.

Orbán Viktor döntésének a fél világ örülhet

Eddig blokkolták az EU megállapodását a harmadik világ 79 országával.  

Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban

Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő

Pesty László Rákay Philipről: Hatmilliárdot vitt el ez a selyem zsebkendős producer

Az ősfideszes filmrendező és producer szerint egy filmterve azért nem valósulhatott meg, mert „valaki tavaly kipakolta a kasszát”, és másra már nem jutott.

Szívmelengető hír érkezett: végre fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nagy öröm fogja érni őket

Végre jó híreket is közölhetünk, ennek nagyon sok ember fog örülni.

Konzervdobozból csinált csatlakozót a kazánt lecserélő gázszerelő, három felnőtt és nyolc gyerek kapott szén-m...

Próbaidőre bocsájtanák a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt szerelőt.

A párom meztelenül sétálgat a barátaim előtt - Mit tegyek?

Jane Green bestseller írónő válaszol.

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

Tarjányi Péter: Zelenszkij eddig várt a lépéssel, ami megváltoztatná a háború menetét

Úgy fest, mégsem áll le az ukrán ellentámadás pár héten belül, ez pedig rossz hír lehet a demoralizált orosz hadsereg számára.

Újabb döbbenetes fordulat a Mexikóban talált földönkívüli holttestek ügyében

Orvosok is megvizsgálták a maradványokat, mutatjuk az eredményeket.

Mi folyik itt? Sorra hullanak a nagyreményű cégek Magyarországon

Idén eddig mintegy 10 ezer céget számolták fel, tavaly ez a szám 8111, 2021-ben 4359 cég szűnt meg. Az építőipar különösen megsínyli ezt az időszakot.

blogmorzsák

Otto Rahn furcsa halála

Állítólag róla mintázta Steven Spielberg Indiana Jones című filmjében Ernst Thot őrnagyot a gátlástalan német régészt.

Az Amerikai Három királyok

Az Oppenheimer sikerének köszönhetően új név került a Top3 amerikai mozibevételt termelő rendezők közé!

Elegánsan versenyezni - "méteres" világbajnokságok 2023-ban

Ha vannak a vitorlázásban klasszikus ÉS elegáns osztályok, a "méteres" típusok biztosan közéjük tartoznak.

A titokzatos Galápagos-szigetek

Érdekességek az elképesztően gazdag élővilágú szigetcsoportról.

0