Ezt olvasta már?


A Forbes összeállította a a legértékesebb magyar családi cégek listáját

Bátran kijelenthetjük: a legnagyobb családi cégek egytől egyig 2020 nyertesei. Idei listánk összeállításakor nem az volt a fő kérdés, hogy tudtak-e növekedni a covidijedtség közepette, hanem az, hogy ki mennyivel.


hirdetés

Szinte mindegyikük üzemi eredménye nőtt, közel felüknek az ötvenszázalékos ugrás sem jelentett gondot – a rég nem látott virágzásnak köszönhetően a top 25 családi cég összértéke több mint ezermilliárddal emelkedett egy év alatt.

Volt, akinek egy régebbi beruházása érett be, másnál az új piacok adtak mentőövet, akadt, aki árat emelt, és olyan is, akinek az jött kapóra, hogy egészségtudatosabbak vagyunk, mint valaha. Az eltérő mértékű ugrásoknak, valamint egy új érkezőnek köszönhetően soha nem látott kavarodás lett az élbolyban, két év után már nem Mészáros Lőrinc családjáé a legértékesebb cég. A külföldi jelenlét továbbra is szinte alapkövetelmény, a generációváltás problémája viszont még sokáig velük marad: a járvány alatt nem volt olyan családi vállalkozás, ami újabb generációt vont volna be a cégvezetésbe.

 

A teljes, 25 családi céget felsorakoztató lista a szeptemberi Forbesban olvasható, ebben a cikkben az első öt helyezettet mutatjuk be.

A legértékesebb családi cégek 2021-ben

 

I. Kafijat Zrt. / Rahimkulov testvérek

Becsült érték: 366,4 milliárd forint

 

Soha nem szerepelt még a Kafijat Zrt. a családi cégek listáján, de rögtön az első helyen debütál. Megdet Rahimkulov fiainak vagyonkezelője persze nem a semmiből nőtt ekkorára, a testvérpár azután került fel az év eleji milliárdoslistánkra, hogy a G7 gazdasági hírportál tavaly év végén megírta (és később mi is megbizonyosodtunk róla), hogy rendelkeznek magyar állampolgársággal is. A testvérpár által tulajdonolt cégeket hagyományosan családinak tekintjük, emiatt nem láttuk okát, hogy ne szerepeltessük őket ezen a listán is.

 

Megdet Rahimkulov a Gazprom képviselőjeként érkezett a rendszerváltás utáni Magyarországra. Amikor egy évtizede visszaköltözött Oroszországba, vagyona gerincét OTP- és Mol-részvényei adták – a pakettek ma már fiai, Rahimkulov Timur és Ruszlán kezében vannak, szinte teljes egészében ezek adják a Kafijat Zrt. értékét. A Kafijat az OTP Bank második legnagyobb részvényese – a 7,08 százalék az árfolyam ingadozásától függően nagyjából 320 milliárd forintot ér –, de komoly ingatlanportfóliót is tulajdonol.


II. MPF Holding / Felcsuti család

Becsült érték: 288,2 milliárd forint

 

Felcsuti Zsolt a régió legnagyobb ipari befektetési csoportját építette fel a szövetkezeti világból 1976-ban indult családi cégből, ma a vállalat központja Szingapúrban, míg tulajdonosa leginkább Zürichben van. Az MPF Holding bevételének 99 százaléka export, a társaság 29 országba szállítja termékeit: a legújabb az orosz piac, itt tavaly indult meg a forgalmazás, jórészt magyarországi üzemekből.

 

III. Mészáros csoport / Mészáros Lőrinc és családja

Becsült érték: 255,1 milliárd forint

 

Szintet lépett tavaly óta a leggazdagabb magyar és családja érdekeltségébe tartozó csoport, legalábbis ami a márkaépítést illeti: július óta azok is megismerhették az Opus nevét, akik nem ismerik ki magukat Mészáros Lőrinc háza táján, mostantól ugyanis 1,2 millió háztartás láthatja a sárga csekkeken az Opus Tigáz nevet.

 

Az ország legnagyobb földgáz-elosztója azután változtatott nevet, hogy Mészárosék két lépcsőben bekebelezték – az üzlet értéke 55 milliárd forint körül lehetett. Hamarosan megérkezik a leggazdagabb magyar csoportjához a Titász is, a frissen létrehozott Opus Energy Kft. tavasszal írta alá az erről szóló megállapodást az E.On Hungáriával.

 

Az energetikai ambíciók ellenére az elmúlt egy évben a többi dobogóssal ellentétben a Mészáros csoport értéke stagnált, tavaly hasonló összegre (252,3 milliárd forintra) becsültük. Emiatt, valamint a Kafijat Zrt. érkezésének köszönhetően fordulhatott elő, hogy két év után először nem az élen végzett, noha tavaly még ötvenmilliárd forinttal toronymagasan verte a második helyezettet.

 

 

Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc: a Forbes-milliárdos listát vezetik, a családi érdekeltségeik visszacsúsztak a listáinkon.

IV. Bonafarm csoport / Csányi Sándor és családja

Becsült érték: 177 milliárd forint

 

Az elmúlt hat évben, amióta összeállítjuk a legnagyobb családi vállalkozások listáját, nem fordult még elő, hogy Csányi Sándor OTP-vezér agrárbirodalma ne került volna dobogóra.

 

A helyezésbeli csúszás azonban nem jelent értékcsökkenést, sőt: a családhoz tartozó cégcsoport egy év alatt becslésünk alapján több mint hetvenmilliárd forinttal növelte értékét.

 

Ez nagyrészt a Bonafarm Zrt. növekedésének köszönhető, de a 2019-esnél jobb évet zárt tavaly a KITE Zrt. és a mohácsi vágóhíd is. Utóbbi továbbra sem termel profitot, de ötmilliárdról kétmilliárdra csökkentette a veszteségét, a KITE pedig a szerb piac után megjelenne a szlovákon is. A Bonafarm legnagyobb felvevőpiaca Németország, valamint Szlovákia, Csehország és Románia – de jelentős volt a japán piac is, míg a sertéspestis ki nem szorította őket onnan.

 

V. Jász-Plasztik Kft. / Kasza család

Becsült érték: 169,3 milliárd forint

 

A jászberényi székhelyű cég közel ötmilliárd forintos támogatáshoz jutott a magyar kormány nagyvállalati beruházástámogatási programjából. 2021 viszont rosszul indult, a jászberényi gyárban tűz ütött ki, az üzemcsarnok több ezer négyzetméteres része leégett. A koronavírus nem volt rájuk hatással, a műanyag-feldolgozással, szerszámtervezéssel, akkumulátorgyártással, élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártásával és autóeladással is foglalkozó vállalat konszolidált árbevétele 113 milliárd forint volt 2020-ban. Ez közel négymilliárd forinttal több, mint az egy évvel azelőtti.

 

A teljes lista a 25 legértékesebb családi kézben lévő vállalkozásról a Forbes szeptemberi számában olvasható.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Elképesztő fenékformája van Sergio Ramos feleségének, csak ámulunk

Deadlift közben mutatta meg aktuális formáját Sergio Ramos felesége, aki hatalmas népszerűségnek örvend a közösségi médiában.

Sok programmal készül az SZTE a Kutatók Éjszakájára

Több mint háromszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók...

Brutális kamera kerülhet az új Samsung Galaxy A-szériás telefonba

Az újgenerációs Galaxy A73 készülékek a pletykák szerint 108 megapixel felbontású főkamerát kaphatnak.

McKenzie tábornok: az afgán civilek halálát okozó amerikai katonai csapás tragikus hiba volt

A tábornok "mély részvétét fejezte ki az elhunytak családja és barátai felé".

Romániában egy nap alatt több mint ötezerrel emelkedett a fertőzöttek száma

Gyorsuló ütemben emelkedik a járványgörbe Romániában: szombaton meghaladta az ötezret a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált...

Kitört a vulkán! Hömpölyög a láva a Kanári-szigeteken - videó

A hatóságok evakuálják a betegeket és az állatokat a területről, kötelező evakuálást rendeltek el 4 faluban, a spanyol miniszterelnök...

70 méter magasban sétált át a Szajna felett egy kötéltáncos Párizsban

Az Eiffel toronytól indult Nathan Paulin, egyszer még le is feküdt a kötélre.

A férfiaknál is az olaszok nyerték a röplabda Európa-bajnokságot

Elképesztő, több mint két és félórás mérkőzésen győzték le a döntőben Szlovéniát.

Rengetegen kérték az önfoglalkoztatók támogatását

Valósággal rákaptak a magyarok a kompenzációs támogatásra – az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért...

Kick-box vk - Négy magyar aranyérem formagyakorlatban

Négy magyar aranyérem született a felnőttek mezőnyében formagyakorlatban a budapesti BOK Csarnokban zajló 26. Magyar Kick-box...

Sport

Meghalt a versenyzés közben balesetet szenvedett 21 éves magyar sportolónő

A zsoké az isztambuli női amatőr lovas világbajnokságon bukott.

Videón Jeles Eszter végzetes lovasbalesete

A magyar sportoló tragédiája sokkolta az országot.

Elütötte egy autó, 37 évesen meghalt a sztárkerékpáros

A korábbi dán sportoló tudósítani volt Belgiumban, ahol a tragédia érte.

Meghalt a futball-legenda, minden idők egyik legnagyobb góllövője: gyászol a sportvilág

A Tottenham és a Chelsea futballistája, Jimmy Greaves 81 éves korában hunyt el vasárnap hajnalban. A Tottenham legendájának a halálhírét a klub közölte.

Az amerikai focicsapat repülőgépe hátrafelé borult, miközben még sokan a fedélzeten voltak

Az USC szóvivője szerint az eset a mentesítési folyamat során történt.

Videón Jeles Eszter tragikus lovasbalesete

Az eset a 21 éves sportolóval két hete az isztambuli női amatőr lovas világbajnokságon történt.

Meghalt a világbajnok angol focista

Visszavonulása után évekig az egyik legnépszerűbb televíziós szakértő volt hazájában.

Nincs könnyű helyzetben, mumusa ellen javítana a Barcelona

A BL-vereség után a La Ligában már győzelemre készülnek a katalánok.

Balesetet szenvedett verseny közben a 21 éves magyar zsokélány: 13 napig tartó küzdelem után belehalt a sérülé...

Két hete szenvedett súlyos balesetet az isztambuli női amatőr lovas világbajnokságon Jeles Eszter. Kórházba szállították, műteni is kellett, de a szervezete végül feladata a harcot. A kiváló nyíregyháza sportoló

Botrány az asztaliteniszezőknél, érthetetlen okok miatt zárta ki a tokiói olimpikont a magyar szövetségi kapit...

Bátorfi Zoltán döntése alapján Pergel Szandra nem lehet tagja az asztalitenisz-válogatottnak a következő három évben.

A szövetségi kapitány "személyes bosszúja" miatt került ki a válogatottból Pergel Szandra

Pergel kikerült az asztalitenisz-válogatottból, a kapitányt okolja

Megjelent a Schumacher dokumentumfilm, de amit abban láttál, azt nem hiszed el

A Forma-1 legendáról szóló dokumentumfilm olyan, mint egy erőteljes clickbait.

0

Bulvár

Nem volt pénze ruhára: szívfacsaró, hogy ment a bálba a nélkülöző lány

Sose gondolta volna, hogy innen jön majd segítség.

Egy eddig ismeretlen tünet mutatja meg, átestél-e a Covidon

Lehet, hogy ott van rajtad az árulkodó jel, de még nem vetted észre.

A magyar királyok nőügyei: volt olyan uralkodónk, aki csak ágyasokkal hált

Az egyik királyunkról lejegyezték, hogy egy kun nőt „mindenki szeme láttára ágyastársává tett”.

Két magyarázat is lehet arra, ha tényleg Orbánék bénították meg az előválasztást

Bizonyíték híján a legvalószínűbb megoldáshoz úgy lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: kinek áll érdekében? Vélemény.

Felismered Kertész Zsuzsát? Így néz ki 75 évesen a Magyar Televízió bemondónője

Kertész Zsuzsa a gyerekekből merít erőt, a társasházban lakó gyerekeket választékos beszédre neveli.

Pataky Attila vidéki otthona: a hatalmas kertben medence is helyet kapott

Pataky Attila otthonából, a teraszról és a kerti medencéből is pazar kilátás nyílik a Zsámbéki-medencére.

Teljesen összetört lelkileg Majka

Sorra buktak el a rapperek a TV2 tehetségkutatójában.

Kvíz: ismered Magyarország tájait? 10 kérdés, amire sokan nem tudják a választ

Most letesztelheted, mennyire ismered jól hazánk legszebb vidékeit.

Íme a 4000 éves szikla, ami a tudósokat is zavarba hozza: máig rejtély, hogyan repedt ketté

A többezer éves szikla úgy néz ki, mintha kettévágták volna, a tudósok sem jutottak dűlőre a pontos okokat illetően.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Felpörgeti az anyacserét, kipucolja a májat, jót tesz a vesének: a szilva 5 áldásos hatása

A szilva nem csak magas rosttartalmának köszönhetően segíti a fogyókúrát.

blogmorzsák

Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőin

Történelmi emlékezetünk egyik megkövült képe a Nemzeti Múzeum lépcsőjén vehemensen szavaló Petőfi idealizált figurája.

Verne Gyula bosszúja

„Azt hiszem, gyerekkorom óta foglalkoztatott, hogy vajon mi lehet a Sándor Mátyás eredeti címe.“

Palvin Barbaráról készült portrét is kiállít a Mai Manó Ház

A világhírű magyar fotográfus többek között Alicia Keysről is készített már fotót.

Kiszivárgott a 2022-es F1-es naptár

Tripla fordulóktól kicsit sem mentes, továbbá két amerikai verseny és néhány kérdőjel is szerepel benne.

10 dolog, amit a legtöbb ember túl későn tanul meg az életben

Te viszont még időben megtanulhatod mind­egyiket azért, hogy teljes és boldog életet élj.

Amerikai közösségi kert testközelből

A pap, a kaparó nő, az oroszok és egy idős nő, aki kapar - csodás világba, egy amerikai közösségi kertbe kalauzolunk.

Utálja-e magát Amerika?

Az Unherd szerzője szerint a kérdés 9/11 után mostanában újra aktuális.

Kik is ezek a mókusok és mit akarnak itt?

NHC - Közös zenekarban a Foo Fighters és a Jane's Addiction tagjai.

Előválasztás, avagy a bőség zavara

Na de ki a legjobb az országnak, azaz nekünk?

Orbán pontosan tolmácsolta-e a pápa zárt körben elhangzott szavait?

Miniszterelnökünk tegnap reggel hosszú nyári kihagyás után ült be a Magyar Rádió stúdiójába.

Fűzőt, vagy csipkét vennél a ruha alá

Megérkeztek a szexi fehérneműk az őszi szezonra.

Olcsóbbak, de nem olcsók az új iPhoneok

Nézzük is hát a kedvezőbb, de sokak számára érthető okokból még így sem kedvező árakat:

0