A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt
A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
A párt ismeretlen tettes ellen tesz legkésőbb hétfőn feljelentést csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával az ügyészségen - közölte Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón.
A kormánypárti politikus felidézte Gyurcsány Ferencnek a héten elhangzott szavait, amelyek szerint "jobb, ha nem tudjuk", hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, valamint annak elismerését, hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a párttörvény szerint költségvetési szervtől, állami vállalattól, közvetlen költségvetési, vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást párt nem fogadhat el, miként külföldi államtól és névtelen támogatótól sem. Ha mégis elfogad, akkor ezt köteles 15 napon belül a központi költségvetésbe befizetni, és ezzel az összeggel csökken a párt állami támogatása is.
A büntető törvénykönyv (Btk.) szerint, ha elfogadtak ilyen támogatást, ám azt nem jelentették be, akkor csalást követtek el. Az új Btk. nevesíti a költségvetési csalás tényállását is, amelynek ugyan nincs visszamenőleges hatálya, de mulasztásos elkövetés létezik - tette hozzá a politikus.
Gulyás Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy a pártok éves beszámolóiban nevesíteni kell az 500 ezer forint feletti összeget adományozót, külföldi támogatónál pedig ezt 100 ezer forint felett kell megtenni. A Gyurcsány Ferenc által említett időszakról készült, tehát a 2009-es és 2010-es beszámolók nem tartalmaznak ilyen információt.
A fideszes képviselő szerint így ha igaz, amit Gyurcsány Ferenc mondott, akkor fennáll a magánokirat-hamisítás gyanúja. Ha pedig az MSZP közreműködött abban, hogy valótlan legyen az Állami Számvevőszék beszámolója, az felveti a közokirat-hamisítás gyanúját is.
Mint elmondta: az országgyűlési képviselő hivatalos személy, így köteles a hatóságokat tájékoztatni bármilyen a központi költségvetésből kapott vagy oda be nem fizetett jogtalan támogatásról. Ha egy hivatalos személy, illetve az általa képviselt párt jogtalan előnyt szerez, vagy jogtalan vagyoni hátrányt okoz, akkor a hivatali visszaélés gyanúja is felmerül.
Gulyás Gergely álláspontja szerint az MSZP-nek és a magyar közélet egészének az érdeke, hogy ebben a kérdésben tiszta vizet önthessenek a pohárba.
Kocsis Máté szerint kérdéses, hogy miként akarnak a szocialisták megújulni, ha nem zárják le múltjukat. A politikus emlékeztetett rá, hogy pénteken arra szólították fel Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, tegyen feljelentést, ám ez nem történt meg. Hangsúlyozta, hogy a feljelentést nem az MSZP és Mesterházy Attila ellen, hanem helyettük teszik meg.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken azt mondta, ha valakinek a párt gazdálkodásával kapcsolatos szabálytalanságról van tudomása, annak feljelentést kell tennie, a szocialistáknak viszont nincsenek ilyen információik. A szóvivő idézte az Állami Számvevőszék közleményét, amely szerint az MSZP 2009-ben és 2010-ben kizárólag a párttörvényben engedélyezett módon gazdálkodott, meg nem engedett forrásból nem fogadott el hozzájárulást. Jelezte azt is, hogy Mesterházy Attila 2010-ben vette át a párt vezetését.
hírek innen, onnan
Nem kattan a központi zár? Lehet éppen el akarják lopni az autódat
Nem érdemes figyelmen kívül hagyni a jól megszokott „kattanást”, talán a közelben ólálkodnak a tolvajok.
Büntetőeljárás indult a Győrben eltűnt 1,7 milliárdos lakáskassza-pénz miatt
Bár a helyi Fidesz szerint nem a pénz eltűnésével van a probléma, hanem azzal, hogy az ellenzéki polgármester megsérti a zárt bizottsági...
Ezért harap meg simogatás közben a macska
Sok gazdi ilyenkor megijed vagy megsértődik, pedig a macska nem ok nélkül teszi ezt.
Gömöri György: Régi és új helynevekről
Peter Pellegrini szlovák államfő kiakadt azon, hogy Magyar Péter (úgymond, lehetséges, hogy ő lesz új magyar miniszterelnök!) egy...
Kipróbáltuk a KGM Torres hibridet és egyben eláruljuk, mi az a KGM
Hetven év után nevet váltani az majdnem olyan, mintha az ember nulláról indítana el egy céget. A SsangYong - és lássuk be, ehhez a névhez...
Életveszélyessé vált a népszerű magyar kilátó: bármikor lebonthatják
A helyi önkormányzat azonnali hatállyal lezárta az életveszélyessé vált kilátót és a hozzá tartozó tanösvényt.
Az Ebesz-hez fordulnak, a határon túli magyarok levélszavazatai ügyében
Nincs garantálva, hogy mindenki szabadon, külső nyomás nélkül húzza be az X-et – vélekedik az ellenzéki pártvezető.
400 métert zuhantak, a Tátrában találták meg a két magyar hegymászó holttestét
Belegondolni is szörnyű, mit élhetett át az a két profi hegymászó azokban a pillanatokban, amikor a hó megindult alattuk, majd több száz...
Megszólalt a japán miniszter: jöhet a devizapiaci intervenció a jen védelmében?
Japánnak "szakszerű" megközelítést kell alkalmaznia, ha hatalmas devizatartalékait kiadások és adócsökkentések finanszírozására...
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Egy ukrán oldal névtelen szerzői dróntámadásra utaló kijelentésekkel fenyegették Orbán Viktort, miután a magyar miniszterelnök...
"Máshol nincs Európában ilyen, csak minálunk" - mutatjuk a szombathelyiek véleményét a februári támogatásokról
A kormány számtalan módon segíti az embereket februárban.
Angelina Jolie elköltözik az Egyesült Államokból, mi lesz a gyerekekkel?
A díva távozásáról szóló pletykák erősödnek.
Sport
Kilencezer torokból szólt a Himnusz a szlovák bajnokin: magyargyűlölet és botrány a DAC–Slovanon
Minden magyar bakancslistáján ott kell, hogy legyen.
Hétfőn, 0.30 órás kezdéssel rendezik meg az NFL nagydöntőjét, a 60. Super Bowlt
A szakértő szoros csatát vár, de egyet ért a fogadóirodák jóslásaival.
Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.
Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után
Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztes mentalitás.
Dermedten nézte a kapus Lamine Yamal bombagólját
Mozdulni sem tudott a kapus.
A Barcelona döntése után a Real Madrid-edző a spanyol futball legnagyobb botrányáról beszélt
A katalánok szombati közleménye mellett Álvaro Arbeloa sajtótájékoztatóján sem mentek el szó nélkül.
Elfajult a tüntetés, könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség az ICE elleni demonstráción
A tiltakozók füstbombákkal és petárdákkal vonultak utcára.
Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén
És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.
Mariah Carey vélhetően csak tátogott az olimpiai megnyitón, de ez még nem minden
A playbacket a rendezőnő sem tagadja, ahogy a fonetikus súgógépet sem.
A Barcelona még megúszta, de több bajnoki mérkőzést is elmosott a Marta vihar Spanyolországban
Közbeszólt az időjárás a spanyol pontvadászat szombati játéknapján.
Edzője szerint nagy a baj, súlyosan megsérült a Liverpool új igazolása
A 60 millió fontért szerződtetett futballista hosszú hónapokra kidőlhet.
17 éve gyilkolták meg Marian Cozmát, az apa belerokkant a gyászba
A kézilabdázót egy veszprémi szórakozóhelyen szúrták le 2009-ben.
Bulvár
Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett
Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.
Pusztító csapást mértek Mészáros Lőrincre, kamerák kereszttüzében alázták meg
Mészáros Lőrincen előszeretettel köszörülik a nyelvüket a kormánykritikus közéleti szereplők.
Ezt a tárgyat rakd a router mellé, és extra gyors lesz az interneted
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik, vagy pont akkor
Itt a Tisza programja: a milliárdossá lett NER-eseket leszámítva gyakorlatilag mindenki jól járhat
Visszajön a Fidesz által elvett kata, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj, lesz áfacsökkentés és az akkugyárakat szigorúan ellenőrző környezetvédelmi szervezet. A vállalkozások adminisztrációs terheit megfelezik, 9
„Emberek vagytok ti?” – Szentkirályi Alexandra felháborodott a Kontra György halálán örvendező kommenteken
Szerinte a tiszás „szeretetország” újra megmutatta magát.
„Elegem van belőle, hogy pénzt kell adnom a nyugdíjas anyámnak. Rossz ember vagyok?”
A te szüleid is tőled várják időskorukban a nyugdíjkiegészítést? Olvasd el, mit mond erről a pénzügyi tanácsadó!
Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
A Tisza Párt programja szerint ez lesz az egyik első, azonnal érezhető változást hozó intézkedés.
Újabb gyomros a Fidesznek: akkora a leiratkozási hullám, hogy aligha lesz német nemzetiségi képviselő a parlamentben
Megindult a leiratkozási hullám a német nemzetiségi névjegyzékről, így valószínűleg nem tud mandátumot szerezni a választáson a hazai németség képviselője. Ez a Fidesz számára igazán rossz hír, hiszen igencsa
Donald Trumpnak csak hónapjai vannak hátra, és az agya is zsugorodhat, állítja egy fizioterapeuta
Az egészségügyi szakértő gyanús jeleket vélt felfedezni az elnök viselkedésében.
Megpuszilja a 4 napos kislányt a testvére: a baba reakciója megolvasztja a szíveket
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más babák kerültek
Lerántották a leplet Jákli Mónika titkairól a falubéliek
Egy hete temették el a halálos közlekedési balesetben elhunyt Jákli Mónikát, ám a gyász mellett egyre több kérdés merül fel a múltjával kapcsolatban. A szlovák cégnyilvántartások szerint a több vállalkozása i
Fogászati érzéstelenítés
Manapság az emberek többsége a fogorvosnál korábban megélt fájdalmak miatt fél az újabb kezelésektől. Régen, elmondások alapján közel sem volt hasonló modern, fájdalommentes kezelés, mint ami napjainkban megterem
blogmorzsák
Pálmák Magyarországon
Mikor, hol, milyen pálmák éltek a mai Magyarország területén?
A hét 5 új rock/metal dala
Heti dalmegosztásunkban alternativ zenei kavalkád, világháborús black metal, sötét punk és fuzz pedál mennyország.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


