A Facebook random tilt le embereket egyelőre mindenféle nyomós ok nélkül
Zuckerberg thanosi csettintést hajtott végre, semmivé válnak a felhasználók
Az elmúlt napokban több ember is jelezte, hogy a híres közösségi oldalon, a Facebookon nyomtalanul tűnnek el hiteles, több éve ismert ismerősei, akiknek a profilja nem kamu. Az okok ismeretlenek. Annyit lehet tudni, hogy a Facebook a közösségi oldal feltételeinek megsértésére hivatkozva tilt le.
A Facebook az otthonunkká vált, már a közösségi oldal által szocializálódnak a fiatalok az elsődleges szocializációs közeg, a szűk családi körön kívül. Egykor valóban az otthonunkba betolakodó, hívatlan vendégként tekinthettünk a közösségi oldal médiumára, mára azonban hozzászoktunk és észrevétlenül a mindennapi rutink részévé vált. Ez azt eredményezte, hogy reggelente az első dolgunk megnézni a digitális szociális hálónkban szövődő folyamatokat, híreket, történéseket, eseményeket, a világ mozzanatait. Sokan talán nem is realizálják, de egy otthonhoz vagy a jól megszokott dolgokhoz hasonlóan a Facebookhoz is egyfajta biztonságérzetet kapcsolunk:
• a Facebook mindig itt lesz számunkra
• ez egy állandó dolog, amit minden reggel megnézhetek
• jelképes határpontként működik az idő ritmusának kifejezésében és érzékelésében, ahogy szakaszosan ez határozza meg a napjainkat
• kikapcsolódás egy cigi és egy étkezés mellett
És a többi...
Azonban az elmúlt napokban valami történt.. A biztonság, az állandóság megbomlani látszik, ahogyan emberek digitális változatai, lenyomatai, a Facebook profiljaik sorra tűnnek el. Olyanoké is, akik aktív, hiteles és valós személyek nem pedig valamilyen hamis profillal rendelkeznek. Egyik percben még beszélgetsz egy barátoddal a Messengeren, másik percben már semmivé vált az illető elektronikus fiókja. Csak a Facebook sablon ember-sziluett profilképe és az az üzenet marad hátra és jelzi, hogy valakinek ez az online kiterjesztése volt valamikor:
“Ezt az üzenetet el kellett távolítani, mert a feladó fiókja ellenőrzésre szorul.”
Azokkal a felhasználókkal, akiket letiltottak és sikerült beszélnünk elmondták, hogy egyik pillanatról a másikra nem tudtak bejelentkezni semmilyen eszközről a fiókjukba, valamint a Facebook Messenger nevű chat alkalmazásába sem. Az okok, hogy miért tűnnek el a közösségi oldal profiljai egyelőre ismeretlenek. A Facebook annyi információval szolgált a letiltottak számára, hogy: A Facebook felhasználási feltételeinek megsértése miatt letiltottuk profilját, ha úgy véli, hogy fiókja tévedésből került tiltásra keresse fel a Help Centert.
De sem előzetes felszólítást, sem konkrét okot nem fogalmaztak meg a letiltott felhasználók számára, hogy mik is voltak azok a tevékenységek, amelyek esetlegesen a közösségi oldal felhasználási feltételeinek megsértését jelenthették. A Help Center meg annyit ér, mint halottnak a csók. Ezek a központba érkező panaszok az esetek többségében nem kerülnek orvoslásra, szimplán több pontban megfogalmazott problémakezelési tanácsadói útmutatót nyújtanak az emberek számára.
Nem az első eset, hogy gondok vannak..
Ez nem az első eset, hogy a Facebookkal meggyűlik az emberek baja. Korábban a Donald Trump 2016-os választási kampánya során került reflektorfénybe Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, amikor is Trump kampányába beszállt 2016 nyarán egy kis brit cég, a Cambridge Analytica. Állításuk szerint nekik köszönhető Trump kampányának sikere. Ez a politikai tanácsadócég illetéktelenül fért hozzá 87 millió Facebook-fiókhoz és azok személyes adataihoz.
Brit újságírók később 2018-ban potenciális ügyfélnek kiadva magukat készítettek egy rejtett kamerás felvételt a cég vezetőjével, Alexander Nix-szel, aki nyíltan kijelentette, hogy a közösségi oldalaknak hatalmas politikaformáló ereje van, ha kihasználják az oldal gyengeségeit, különböző algoritmusait úgy, hogy koholt vádakat, dezinformációkat és álhíreket terjesztenek a közösségi médiában. Aztán Nix és kollégái arról is beszéltek a “riportban”, hogy hogyan nyerték meg Trumpnak a választásokat illegális módszereket is bevetve.
| Forrás: Variety |
A Channel 4 anyaga kapcsán óriási botrány alakult ki a Facebook körül. Nixet felfüggesztették és sokan letörölték magukat a közösségi oldalról, amely hanyagul kezelte a felhasználók adatait, nem óvta azokat és a felhasználók privát digitális szféráját. 2018. március 21-én a Facebook alapítójának egy kétnapos meghallgatáson kellett résztvennie az amerikai kongresszus Kereskedelmi és az Igazságügyi Bizottsága előtt, ahol a 44 szenátor nem kímélte kérdéseikkel. Zuckerberg elismerte a hibákat és biztosította az szenátorokat, hogy szigorúbb válik a felhasználók adatkezelése.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás
Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.
Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges
A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el
A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik
A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.
Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción
Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.
Elhunyt Takács Csaba
Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...
Az FBI közzétett egy videót, amin Trump támadója fegyverrel áttör az elnököt védő rendőrökön
A férfi átrohan a beléptetőkapun és rálő az egyik rendőrre.
Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások
Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...
Hatott az uralkodói látogatás, Donald Trump eltörli a skót whiskyre kivetett amerikai büntetővámok részét
2025 áprilsa óta 15 százalékkal esett vissza az export.
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


