A Csónakázó-tó múltjáról írt könyvet Dr. Papp Attila
Nem csak a Csónakázó-tó múlja kerül elő Dr. Papp Atila könyvében, de annak a jelenje és a potenciális jövője is, amely ezáltal egy rendkívül jó keretet ad a kanizsaiak és mások számára is a híres Csónakázó-tóról és annak történelméről. Dr. Papp Attila mesélt a Kanizsa Újságnak a kötetről.
A Kanizsa Újság interjúja Dr. Papp Attilával:
– Éppen egy esztendeje, hogy felhívást tettem közzé: jelentkezzen, akinek információja, érdekes története, korabeli fotója, dokumentumai vannak a kanizsai Csónakázó-tóval kapcsolatban. Nem hagyott ugyanis nyugodni a gondolat: hogyan, mi módon jött az ötlete, kik vettek részt a megépítésében, élnek-e még olyan emberek, akik mesélni tudnának a régi időkről. A fejemben ekkorra már készen állt egy, a víztározó történetét feldolgozó kötet terve, csak anyagom nem volt hozzá. Ugyanis, akiket addig megkérdeztem a tóról, azok megvonták a vállukat: tulajdonképpen fogalmuk sincs a Csó-tó történetéről – hangsúlyozta az író-szerkesztő, dr. Papp Attila. – A felhívás áttörést hozott, és egyre-másra jelentkeztek fiatalok és idősebbek, akik otthon, a fiókok mélyén korabeli fotókra, dokumentumokra leltek, majd végül eljutottam azokhoz, akik egykor a víztározó megszületésénél bábáskodtak. És olyan szerencsém volt, hogy azoknak a ma már idős embereknek a többsége, akik majd fél évszázaddal ezelőtt irányították a tó megépítését, még 2017-ben is éltek, és jó egészségnek örvendtek.
– Kik voltak ezek az emberek?
– Had említsem itt meg a Csónakázó-tó ötletgazdáját, id. Dr. Páll Miklós nyugalmazott erdőmérnököt, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott osztályvezetőjét, aztán Ivanics József nyugalmazott erdőmérnököt, aki 1968 és 1979 között a Nagykanizsai Erdőfelügyelőség vezetője volt. Meleg László nyugalmazott erdész, az Alsóerdő erdészkerület egykori kerületvezetője a tavat körülölelő erdősségről mesélt sokat, míg Vajda Lajos a Principális és Mura-menti Vízrendezési Társulat egykori főmérnöke, majd a Principális és Felső-Zalamenti Vízi Társulat egykori igazgatója, konkrétan a víztározó megépítéséről mondott el nekem jó néhány érdekes történetet. Mózes Pál, Nagykanizsa egykori tanácselnöke pedig az akkori politikai viszonyok „sűrűjébe” engedett bepillantást elbeszélésével.
– És a korabeli sajtó?
– Sajtóhír városunk kedvenc taváról, az első időszakban szinte sosem tudósított: egyetlen Zalai Hírlapos cikket találtam csupán, 1972. október 25. napjáról, amelyben arról kaphatott hírt a korabeli olvasó, hogy hozzáfogtak a Csónakázó-tó kialakításának. A hátteret persze nem lehetett megismerni a cikkből, pláne nem érdekességeket, így rám várt a feladat, hogy ennek eleget tegyek. A Csó-tó történetének megírására az is jó apropót jelentett, hogy idén van 45 éve annak, hogy nekiláttak az építőmunkálatoknak, valamint az is, hogy a tó egyre nagyobb figyelmet kap a Cseresnyés Péter államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, a Mura-program miniszteri biztosa nevével fémjelzett Mura Nemzeti Programnak köszönhetően. Illetve, szintén Cseresnyés Péter kanizsai polgármestersége idején kezdődött el a tó újra felfedezése, majd környezetének rendbetétele, amely megkezdett munkát aztán Dénes Sándor, városunk jelenlegi polgármestere folytatott. Az elkövetkezendő egy-két esztendőben látványos fejlesztések várnak majd a víztározóra, hogy ismét régi fényében ragyogjon, és ezzel egy kiemelt turisztikai célpontja is lehessen Muraföldének.
– Hogyan zajlott a kutatómunka?
– Felkerestem a „nagy öregeket” és egyenként több órás riportot készítettem velük, megtudakolva mindent, amit csak lehetett a tóval kapcsolatban. Persze, nem hagyhattam ki az egyéni élettörténetek rövid feldolgozását sem. Ezekből a riportokból készült el aztán a kötet első része, amely a tó múltját tárja fel. De a könyv itt nem ér véget, ugyanis írtam a közelmúltról, a jelenről, sőt, a most körvonalazódó jövőről is. Itt elsősorban a Kanizsa Hetilap közelmúltbéli, érdekesebb cikkeiből, mint egyfajta kordokumentumokból válogattam, míg a jelen fejezetét a 2017. esztendő történései töltötték meg. A jövőről, az elképzelt és most körvonalazódó jövőről pedig azt a két embert kérdeztem, akiknek köszönhető, hogy a tó lassan újra a régi fényében ragyoghat majd: Cseresnyés Péter államtitkárt és Dénes Sándort, Nagykanizsa polgármesterét. Persze, talán mondanom sem kell, hogy az egész könyvet „behálózzák” úgymond az érdekesebbnél-érdekesebb, néha már művészi, korabeli fényképek is.
– Hol érhető el a kötet?
– Talán most már mondhatom azt, így, a tízedik könyvem után, hogy „tőlem megszokott módon”, a kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, de elérhető az ország összes nagyobb könyvtárában. Illetve, a tervek szerint a jövő héten, elektronikus úton, ingyenesen letölthető pdf-formájában mindenki számára elérhetővé tesszük majd itt, a kanizsaujsag.hu oldalán is.
Forrás/interjő: kanizsaújság.hu/NNL
hírek innen, onnan
Az Egyesült Államok 5000 katonát von ki Németországból
Alig pár nappal azután, hogy Trump sértődöttségében erre tett javaslatot a közösségi oldalán, már meg is született a döntés.
Tömeges átverés: egy friss egyetemi tanulmány szerint az új weboldalak egyharmada mesterséges
Egy friss nemzetközi kutatás szerint 2025-re az újonnan létrehozott weboldalak mintegy 35 százaléka mesterséges intelligencia által...
Trump egy jogi csavarral folytatná az iráni háborút a Kongresszus engedélye nélkül
Donald Trump levélben közölte, hogy az Iránnal folytatott ellenségeskedések "megszűntek", ezért szerinte nem vonatkozik rá a törvényi...
„A második nap óta ismerem” – Nagy Ervin reagált a Tisza Pártot ért nepotizmus-vádra
Nagy Ervin megvédte Magyar Péter választását, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek. Arról is...
Rettenetes baleset híre érkezett: Mélybe zuhant egy busz
Súlyos buszbalesetről érkeztek hírek: a jármű egy szerpentinen letért az útról, átszakította a korlátot, majd a mélybe zuhant – a...
Geszler Dorottyán nem fog az idő: 56 évesen is kirobbanó formában van – Galéria
Május 2-án ünnepli 56. születésnapját Geszler Dorottya, akinek megjelenése láttán bátran kijelenthetjük: rajta egyszerűen nem fog az...
Donald Trump több ezer katonát von ki Németországból az Egyesült Államok - felkészül Spanyolország és Olaszország
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból a következő 6-12 hónapban – jelentette be Sean Parnell, az amerikai...
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres harcot
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében. Az elnök...
A 4 érzelmileg legerősebb csillagjegy
Gyakori tévhit, hogy az érzelmesség egyenlő a gyengeséggel. Az asztrológia szerint azonban a legmélyebb érzésekkel bíró jegyek gyakran a...
A Liverpool készül az elkerülhetetlenre, megtalálták az „új Szoboszlai Dominiket” - Lesz mire elkölteniük a Real Madrid 100 millióját
Sokak szerint nem a Vörösök, hanem az egész Premier League legjobbja is volt a magyar válogatott középpályás.
Donald Trump szerint véget ért az ellenségeskedés Irán és Amerika között
Relatívan áll ezzel egy háborúzásra vonatkozó törvény értelmezéséhez az amerikai elnök.
Óriáskígyó bukkant fel Baranya vármegyében
Jól érzi magát a kertekben.
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


