Ezt olvasta már?


A Cigányok egy világjelenségre világít rá

Mindig lehet találni egy olyan népcsoportot, amelyik válság idején "hibásabb" a többinél, a darab világjelenséget mutat be - jelentette ki Washingtonban az MTI-nek Máté Gábor, Cigányok című darab rendezője.

A színművet az amerikai fővárosban a Kennedy Centerben, a Budapest-Prága-Bécs-fesztivál keretében mutatták be csütörtöktől, három egymást követő estén.

"Nagyon szeretek +forró krumplihoz+ nyúlni. Szerintem a színháznak az dolga, hogy szóljon azokról az éles problémákról, amelyek léteznek az országban. Ezeknek sok vetülete a tengerentúl is érvényesül. Elég ha csak arra gondolunk, hogy hány roma ember akar kivándorolni Kanadába, ami már kilométerben sincsen olyan messze innen" - mondta a rendező.

A Tersánszky Józsi Jenő által megírt és megkomponált Cigányok című zenés komédiát a budapesti színház felkérésére Grecsó Kirsztián ültette át a mai, a romagyilkosságok utáni magyar viszonyokra.

"Az előadás első fele szándékosan egy idealizált, szürrealizmusba hajló, idillikus, boldog atmoszférájú rész. Ez egy hatáselem, nyilvánvalóan azért, hogy a második rész annál nagyobbat üssön" - nyilatkozott a darabot színpadra állító művész.

Máté Gábor felidézte, hogy az előadást a bemutató környékén - abban az időben amikor Olaszországból nagy számban román cigányokat toloncoltak ki - olasz színházi szakemberek is megtekintették, akik felvetették, hogy az előadást rögtön meg kellene hívni Itáliába.

"Egész Nyugat-Európában égető az a probléma, amit ezzel az előadással felvetünk és az amerikai társadalom is erőteljesen reagál a ma is élő olyan kérdésekre, mint az rasszizmus. Lehet, hogy Amerika a törvényeiben előrehaladottabb az afroamerikaiak helyzetének rendezése, mint a cigányságé Magyarországon, de a konfliktus a mindennapi életben itt is nagyon erőteljes. Ez világjelenség" - fogalmazott Máté Gábor.

"A máshonnan jöttek, a máshonnan idevándoroltak helyzete minden fejlettebb országban igazi nagy probléma. Különösen, ha a gazdaságban problémák jelentkeznek, ahogyan most nálunk is, akkor még élesebbekké válnak ezek a problémák, hiszen lehet kire fogni a bajok eredetét és gyökerét. Mindig lehet találni egy olyan népcsoportot, amelyik +hibásabb+ a többinél."

"A darab, amely, úgy tűnik, kísérletet tesz arra, hogy keserűen gúnyos módon rávilágítson a romák vagy más néven cigányok örökös idegen állapotára a magyar társadalomban, meglehetősen mesterkélt és elkalandozó. Abból a szempontból, ahogyan ezt egy amerikai látja, a darabnak jót tett volna, ha több lett volna benne a kulturális összefüggés" - írta a The Washington Postban megjelent kritikájában Peter Marks.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Grecsó a második felvonásban átvette és a jelenbe ültette át Tersánszky karaktereit, és Harkocsay (Szacsvay László) megölésével zárta le a történetet, vígjátéki alapállásként ahhoz, hogy bemutassa "a rendszernek a roma ügyek iránt érzéketlen ostobaságát".

A kritikus kitért arra, hogy a darabot Cziegler Balázs alakítható fehér díszletei között adták elő, amelyet szokatlan módon vászonként használtak fel, amelyen olyan hatást tudtak elérni, mintha a falakon vér szivárogna.

Marks megítélése szerint Máté 17 tagú színészcsapata egyenletesen erőteljes, annak stílusa erőteljes és megnyerő "de az ember azt szeretné, hogy a Cigányok egy még lenyűgözőbb egésszé álljon össze". A kritikus úgy vélekedett: ennek a hiánya magyarázza azt, hogy "sajnos sok csütörtöki néző nem tartott ki a szünet után"

Máté Gábor az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy az első előadáson ő sem érezte igazán, hogy "átjött volna" a darab üzenete, a második előadáson azonban egészen más közönség volt, amely élénken reagált az előadás minden elemére és végül "bravó" bekiáltásokkal fejezte ki elismerését. A harmadik, csaknem teltházas előadást is tetszéssel fogadták a nézők. A magyar nyelvű darabot, a közönség - amelynek soraiban nagy számban voltak Washingtonban és az amerikai főváros környékén élő magyarok - angol feliratozással követhette.

A főleg zenei előadásokat felsorakoztató Budapest-Prága-Bécs fesztivál tervezésekor a Cigányok kiválasztásában szerepet játszott, hogy az első felvonás motívumai között szerel cigányzene is. A szelekciós folyamat során a Kennedy Center illetékesei előbb DVD-n, majd tavaly májusban személyesen is megnézték az előadást.

A kiválasztásban az is fontos szerepet játszhatott, hogy a Katona József Színház nem először szerepelt Amerikában. A társulat három évvel ezelőtt az Ivanovot mutatta be New Havenben és New Yorkban, a 90-es évek elején pedig Chicagóban mutatkozott be a Revizorral.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb

Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.

Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart

Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.

Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.

Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt

Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.

Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel

Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...

Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét

Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...

Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre

A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...

Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet

Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...

Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást

A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0