Ezt olvasta már?

0

A Balaton Sound a végéhez közeledik! Ilyen volt az 1. és 2. nap - képgaléria

Elérkeztünk a 2019-es Balaton Sound utolsó napjához. Lassan véget ér az 5 napos bevetés és a fesztivál-harcosok nyugovóra térhetnek a hosszú éjszakák után. Addig is megmutatjuk egy-két hangulatképben milyen is volt az első és a második nap. Majd holnap érkezünk a 3. és a 4. nap fotóival is.


hirdetés

Nyári forróság, hosszú nappalok, rövid italok és szoknyák, formás fenekek, ingerlő idomok,világhírű fellépők, szélesskálájú zenei irányzatok, bikinik, strand, Balaton. Csak egy pár kifejezés, szó, amely körüllengi a Balaton Sound fesztivál atmoszféráját. Szerkesztőségünk idén is ellátogatott az európai fesztiválszcéna egyik legígéretesebb elektronikus zenei fesztiváljára, amely részben vízközeksége miatt évről évre több embert vonz be, mind hazai, mind pedig külföldi berkekből.

A 0. napi rövid betekintésünet követően most az első és a második napi képeket mutatjuk meg nektek, amely inkább koncentrál a fesztivál "hétköznapibb" és megragadhtóbb hangulatára, semmint az előadok részletes fizimiskájára premier plánból. Július 4-én és 5-én olyan fellépők szórakoztatták a Nagyszínpadon a soundozókat mint például az amerikai Jauz és Future, Marshmello, Timmy Trumpet vagy a The Chainsmokers. Bár főként elektornikus berkekből érkező előadókkal találkozhattunk a Sound-on, amely tartogatott számunkra mind undergroung mind pedig populárisabb irányzatok élményeit, üdeszínfoltja volt a fesztiválnak a Dreher Aréna Belga koncertje. Rajtuk kívűl az Arénába léphetett még a Wellhello, Kid Noize Belgiumból, Andor reggel 5-kor, Nicky Romero, Lofti Begi, Metzker Viki, Denzel Curry és még sokan mások.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A legendás Paul Kalkbrenner is tiszteletét tette a Soundon Németorzségból az Elrow At Casa Bacardi helyszínén, ő volt a főattrakció, de mellette még fellépett James Cole, Bastian Bux, Nic Fanciulli, Andrea Oliva és Chelina Manuhutu is. A fesztivál egyik legmeglepőbb és véleményünk szerient legkreatívabb off-programja a a techno jóga volt kettő órától a Jägermeister Presents: The Clubban. Itt megprögette a lábakat még Gabor Kraft, Dubfire, Philipp Straub, Deborah de Luca, Mateo & Spirit, Jay Lumen, Depthon és a többiek a Deadcode & Friends 2019-ből. Mindenkit nem lehet felsorolni, de hatalamas darabolások és veretések voltak a Sound egész területén amíg fel nem bukkantak a nap első sugarai.


lockkerdee

Fotók: Mészáros Dániel







0
0

hírek innen, onnan

Nyolcadikak lettek a magyarok a nyíltvízi úszók csapatversenyében

A nyolcadik helyen végeztek a magyarok a nyíltvízi úszók 5 kilométeres csapatversenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság...

Ejtették a zaklatási vádat Kevin Spacey ellen

Az ügyész ejtette a vádat Kevin Spacey ellen abban a zaklatási ügyben, ahol a színészt azzal gyanúsították, hogy 2016-ban a Massachusetts...

Elárasztják Magyarországot az elektromos töltőállomások

Folyamatosan bővül az elektromos töltőállomások száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016....

Itt az őzek párzási időszaka

Ilyenkor az őzek bármikor kirohanhatnak az úttestre, mindenféle veszélyérzet nélkül.

112 menekült utazott a mexikói kamionban

78 felnőtt és 34 fiatalkorú.

Zsugorodott az európai autópiac

Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett...

Megtévesztheti a fogyasztókat a csokiszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun...

Ennyi mindentől alakulhat ki a hüvelygyulladás

Nem csak egyféle oka lehet - röviden a hüvelygyulladás hátteréről.

Dukai Regina bombasztikus alakja lehet, hogy ennek köszönhető

A csodaszép modell isteni ételkölteményt varázsolt az asztalra!

Magyar példával nyomul Putyin Donyeckben

Rendelettel szélesítette az orosz állampolgárságra jogosult ukránok körét az orosz elnök.

Borzalmas jóslat: gyakorlatilag kihalnak a lengyelek

A negyvenmilliós Lengyelország lakossága kevesebb mint 100 év alatt a negyedére csökkenhet, amit már-már egyfajta kihalásként élhetnek...

0

Sport

Babos Tímea vadító bikiniben pózolt a Balaton-parton - fotó

A magyar teniszezőnek végre van egy kis ideje a pihenésre is.

Mi történt Hosszú Katinka arcával? - Ma reggelre történt, beleöregszik ebbe

Hosszú Katinka már nagyon várja a VB-t, szabályosan beleöregszik a várakozásba.

Amekkora tehetség Mbappé, annyira szép a csaja

Kylian Mbappé nem panaszkodhat az életére, 19 éves korára a világ egyik legdrágább játékosaként világbajnok lett, és ő lett a torna legjobb fiatalja. Azóta magasan ő a legértékesebb 21 év alatti focista. Ő lehet Messi és Ronaldo utódja és van egy kétszeres szépségkirálynő csaja.

BL-selejtező - Őrült mérkőzést vív a Fradi Bulgáriában: már három gól esett, a Ludogorec tizenegyest is rontot...

Óriási a tét a Ferencváros számára Bulgáriában, a Ludogorec elleni BL-selejtező visszavágóján!

Képernyőn a Fradi BL-selejtezője, és a magyar-román kézicsata

Az Afrika Kupán bronzmeccset játszanak, folytatódik a Tour de France.

Cserejátékosai eladásával készítheti elő a Real Madrid a legújabb sztárigazolást

A Financial Fair Play miatt mindenképp meg kell válnia pár játékostól, Paul Pogba megszerzéséhez pedig a létszámfeletti sztárokból kell pénzt csinálni.

Fantasztikus Ferencváros-továbbjutás a Bajnokok Ligájában

Idegenben, három gólt szerezve, kettős győzelemmel jutott tovább Szergej Rebrov csapata.

Óriási bravúrral védett panenkás tizenegyest a Fradi-kapus a BL-ben

Dibusz Dénes fontosat és hatalmasat védett Swierczok tizenegyesénél.

Holtan találták egy domboldalon a világbajnok sportolót

Holtan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót.

Visszavásárolta korábbi focistáját a Barcelona

A fiatal játékos az előző szezonban betalált a katalán sztárcsapat ellen.

Kiütötte Romániát a magyar válogatott

Ezzel csoportgyőztesként megy tovább a csapat a junior Eb-n.

36 évesen meghalt egy világ- és Európa-bajnok sportoló

A dzsúdós holttestét egy domboldalon találták meg.

0

Bulvár

12 ezres esküvői ruhában ment férjhez, szebb menyasszony volt, mint sokan mások, akik százezreket költenek

Az internet új kedvence ez a menyasszony, aki nem csinált nagy ügyet a ruha kérdésből, és filléres ruhában is büszkén ment férjhez!

Riasztást adtak ki, jön a vihar!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint elsősorban a Dunántúl nyugati felét veszélyezteti zivatar csütörtökig.

Van egy állat, amitől még a fehér cápák is betojnak

Pedig róluk azt gondoljuk, hogy nem csak a tengerek királyai, hanem úgy általában véve a legfélelmetesebb ragadozók a földön.

Kizuhant egy szexelő pár a kilencedikről - a nő meghalt, a férfi visszament bulizni

A férfit a nő teste és a ház előtti bokrok fogták fel, így nem esett baja. Nagy buli volt fent, a pár állítólag az ablakpárkányon szeretkezett a zuhanás előtt.

Idilli családi program: Így sütögetett együtt Tóth Vera és Krausz Gábor

Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor együtt van a család!

Hogyan szavazott tegnap a Fidesz? - Gréczy súlyos mondatai

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerint mindegy, hogyan szavazott a Fidesz, a lényeg, hogy mi Ursula von der Leyen programja.

Rettenetes tömegkarambol történt az imént, teljes útzár +18 fotó

Egy férfi vesztette életét az úton Szilvásvárad és Bélapátfalva között. Még tart a helyszínelés, ha teheted, kerülj!

Tényleg több milliárdot örököl Vajna Tímea

Még nem tudni, pontosan mennyit, de az biztos, hogy óriási vagyont hagyott Vajna Tímeára néhai férje.

Világszenzáció:Őrület, mit csinált sárgabarackból a magyar háziasszony

Javában zajlik a betakarítás, de a barack-dömping lassan lecseng. Zárásképpen még egy olyan trükköt kaptak a háziasszonyok Boros Valitól, amiért biztos sokan lesznek hálásak!

blogmorzsák

Túra a Lengyel Tátra legkalan­dosabb völgyében

Barlangok, szurdokok, gleccsertó, sziklaszirtek a Koscielisko-völgyben.

5 pszichológiai témájú könyv, amit érdemes beszerezned

Szeretnéd tudni, milyen a jó válás? Praktikákat keresel a kiégés ellen?Mutatjuk, mit olvass!

5 mondat, amit soha ne mondj a főnöködnek

Jó ötletnek tűnhet, de nem az.

Aludni zsidósan

A vallásjog az élet minden területére kiterjed. Életünk jelentős részét pedig alvó állapotban töltjük. Íme, hogyan kell.

Ennyi pénzt nyerhetsz, ha leszoksz a cigiről!

Gondoltad volna, hogy ennyibe kerül a dohányzás hosszú távon?

„Ez is minden szart megeszik...“

Így lesz a gazból ízletes ebéd.

Gyakoribb-e a kék szem a szőkék között?

A khí-négyzet próba alkalmazása a független­ség vizsgálatára egy kutatási példán keresztül.

Nem fogadtam el az állásajánlatot, mert…

Mik a jelei annak, hogy az új munkahely mégsem lenne jó választás?

Orbán kedvenc Soros-bérence

Orbán Viktor legnagyobb öngólja Ursula von der Leyen. Mégis örül neki...

Érdekes ellentmondás

Miért tapsol a Fidesz Ursula von der Leyennek, amikor szinte semmiben sem ért egyet vele?

„Legalább nem vagyok szar szülő!“

„De ami azt illeti: ha ez a rendszer dicsér engem, akkor biztos, hogy valamit elrontottam! És tényleg...“

A legikonikusabb motorke­rék­párok: a café racerek

A motorozás sokak számára több mint egyszerű közlekedési eszköz, egy életérzés. Ehhez pedig jó motorra is szükség van.

0