Ezt olvasta már?


A 232 éve született Kölcsey Ferencre emlékeztek szülőfalujában

A 232 éve született Kölcsey Ferencre emlékeztek pénteken délután partiumi szülőfalujában, Sződemeteren.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében Kölcsey Ferencnek egy emlékkönyvbe írt üzenetét idézte: "A haza minden előtt".

Úgy vélte: ez a négy szó vezérelte a magyar kormányt is, amikor a legfontosabb nemzetpolitikai döntéseit hozta.

"A haza minden elé helyezése nemcsak értékrendet jelent a számunkra, hanem a cselekvésünket is egy irányba vezeti. (...) Egy új reformkor bontakozik ki a szemünk előtt, ahol a cselekvésünket a haza és a nemzet érdeke köré formáljuk. Erre a közös cselekvésre irányítva a figyelmet neveztük el az idei esztendőt a cselekvő nemzet évének" - jelentette ki.

A helyettes államtitkár arra biztatta a hallgatóságát, hogy cselekedjenek és éljenek a Kölcseytől idézett szavak szellemében, hiszen ez méltó a költő emlékéhez is.

Egyed Emese irodalomtörténész a költő szövegeiből idézve állapította meg: Kölcsey nagyon erős erkölcsi érzékű és érzelmi intelligenciájú ember volt, akinek az együttérzés, a segítőkészség, a szolidaritás határozta meg életét. Mint felidézte, országgyűlési követként túl bátor, túl modern volt a maga korában, ezért visszahívták. Részben azért mondott le a pesti életről, hogy az árván maradt unokaöccsét ápolja.

A Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című írásában fogalmazta meg intelmeit az akkor 12 éves, beteges rokonához. Hitre intette az unokaöccsét, de egyben azt is sugallta, hogy legyen türelmes a más vallásúakkal. Emellett az emberiség és a magyar nyelv szeretetére buzdította.

Pakulár Julianna sződemeteri református lelkész, a helyi Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ vezetője arról beszélt, hogy az eldugott partiumi településen az ember zsigereiben is érzi, hogy magyar, mert "a helynek erőtere van".

A lelkész megjegyezte: a Himnusz ugyan nem Sződemeteren született, de itt nyer igazán értelmet.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„A pártok kora lejárt” – új irányt hirdet Óbuda polgármestere

Kiss László bejelentette a közösségi médiában, hogy kilép a Demokratikus Koalícióból, és új helyi mozgalmat indít Óbudán. A...

Kimutatta a kutatás: Ez a vitamin nagyban befolyásolja a daganatokat, mégis mindenki szedi

Meglepő kutatási eredmény látott napvilágot: bizonyos daganatok működése egy kulcsvitamintól függhet, és ha ettől elesnek,...

Vége a régi fürdőszobáknak: ez az új megoldás mindent megváltoztat

Egyre többen fordítanak hátat a hagyományos kádat és zuhanykabint használó fürdőszobáknak, nem véletlenül. Az új trend nemcsak...

Töröltetné a NER-közeli kavicskirály Szilas Liget projektjének kiemelt státuszát a XV. kerület

A Ferencvárosból nemrég kipenderített Bayer Construct az újpalotai  zöldterület letarolásával többezer lakásos lakóparkot, a Szilas...

Felvillanyozó változás a győri Audi-gyárban

Új generációs, nagy volumenű sorozatgyártásra tervezett elektromos hajtásrendszer gyártására rendezkednek be.

Tizenegy másodpercbe sűrítve így néz ki egy földi év a világűrből

A geostacionárius pálya olyan Föld körüli pálya, amely az Egyenlítő síkjában található, és amelyen egy objektumnak a keringési ideje...

Mesés havi teljesítményt hoztak az amerikai tőzsdék, nagyot emelkedett az Opus és a 4iG

A nap eleji kis mínuszok után egyre feljebb kapaszkodnak a világ tőzsdéi, az európai és az amerikai vezető részvényindexek is pluszokat...

Elszakadt a cérna, a pályán kezdett dühöngeni az Exatlon Bajnoka

Mindenkit meglepett durva kiakadásával az Exatlonban.

Két magyar fiatalt visz Amerikába Vujity Tvrtko

Évek óta Florida, sőt, talán az Egyesült Államok egyik legnevesebb sportakadémiájának városában él Vujity Tvrtko és családja. Nem...

UFO Zsolti 25 év után jelentkezett új lemezzel: legendás slágert dolgozott fel – videó

Nincs olyan retrórajongó kis hazánkban, aki ne ismerné a Szerelemdoktor vagy a Napolaj című UFO-slágert. A fülbemászó dallamú nótákat...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba

A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0