78 milliárd forintos fizetési felszólítást küldött az EB Magyarországnak
Magyarországnak végre kell hajtania az EU Bíróságának ítéletét, és 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot – áll a kormánynak címzett friss levélben.
Mint ismert, június közepén derült rá fény, hogy a javasoltnál súlyosabb, közel 80 milliárd forint lett a büntetése Magyarországnak az uniós menekültügyi szabályok megszegése miatt, az Európai Unió Bírósága összesen 200 millió eurós büntetést szabott ki. Ezen Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter is felháborodott. A kormányfő kijelentette: mindez elfogadhatatlan, nem engednek „a brüsszeli bürökraták pénzügyi zsarolásának”.
A miniszter pedig azon a véleményen van, hogy Magyarország fizeti meg az árát, hogy az EU-n belül ne legyen határvédelem. Christian Wiegand európai bizottsági szóvivő szerdán arról beszélt a Népszavának, hogy az Európai Bizottság július 16-án levelet és fizetési felszólítást küldött a magyar kormánynak az összegről. A testület egyrészt tájékoztatást kér arról, hogyan kíván megfelelni Magyarország az idén június 13-án, illetve a 2020. december 17-én hozott európai bírósági ítéleteknek.
Továbbá 45 napos határidőt szab a bírság kifizetésére – emelik ki a cikkben. Az ország teljes jelenlegi tartozása több mint 240 millió euró, ami naponta 1 millióval emelkedik, utóbbit addig kellene befizetnie Magyarországnak, amíg migrációs és menekültügyi szabályait nem hozza összhangba az uniós elvárásokkal. A múlt héten kelt bizottsági levél egyelőre azonban a napi egymilliós összegre még nem, csak az átalány befizetésére szólítja fel a magyarországi hatóságokat.
Ha a 45 napos határidőt Magyarország elmulasztja, az EB újabb felszólítást küld, de akkor már csak 15 napot adva a teljesítésre. Amennyiben a pénz ezután sem érkezik meg Brüsszelbe, az uniós testület megkezdi a kamatokkal növelt összeg fokozatos behajtását a Magyarországnak járó közösségi támogatásokból – részletezik. A napi egymilliós bírsággal kapcsolatban az EB a levélben egyelőre csak arról érdeklődik:
Magyarország miként szeretné összhangba hozni a jogszabályait az EU szabályozásával, s a válasz függvényében hoznak döntést a további lépésekről. De korábban arról is beszámoltunk, hogy Ursula von der Leyen maradt az Európai Bizottság elnöke. Orbán Viktorék új frakciója semmilyen körülmények között nem támogatta Leyen újraválasztását az EB élén, s úgy tűnt, mindez működni is fog, de múlt héten kiderült, hogy az elnök maradhat a helyén, ráadásul újabb öt évig.
liner.hu
hírek innen, onnan
Veszélyes vörös szemek: így készítsd el a babot, hogy ne legyen belőle mérgezés
A vörösbab az egyik legtáplálóbb növényi fehérjeforrásunk, ám kevesen tudják, hogy nyersen vagy rosszul elkészítve komoly...
Döntés született az új minimálbérről. Nekik jár magasabb fizetés
Nem született egyezség az egészségügyi minimálbérek elhalasztásáról, így július 1-jével életbe lép a tervezett fizetésemelés...
Vérengzés egy németországi bisztróban: ketten meghaltak, hajtóvadászat indult a gyilkos ellen
Kedd hajnalban két embert lelőttek egy, a frankfurti repülőtér szomszédságában található vendéglátóhelyen. A lövöldözés után a...
Roham indult a gázpalackokért Magyarországon
Nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés.
Kés alá fekszik a Dancing with the Stars sztárja
A Dancing with the Stars sztárja kés alá fekszik.
Autóbalesetben szörnyethalt a népszerű énekesnő
Élete tragikus gyorsasággal ért véget. Az autóbaleste körülményei még nem tisztázottak.
Hamarosan a Revolutra is kérhetik a fizetésüket a magyar felhasználók
Magyar bankszámlákat kapnak a magyar ügyfelek, a Revolut elkezdi erre átrakni az ügyfelek pénzét, miután hamarosan megkezdi működését a...
Ünneplés húsvéti hangulatban: dekorációs ötletek otthonra
Ahogy közeleg a tavasz, egyre inkább érezzük a természet újjászületését és a húsvét közeledtét. Ez az időszak tökéletes arra,...
Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a...
Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
Az elemző szerint ugyanakkor egy szoros eredmény esetén érdemi esélye van annak is, hogy nem lesz senkinek egyedül többsége.
Török Gábor: Szorosabb lehet a Tisza és a Fidesz közti állás, mint azt mutatják az adatok
Szerinte a körzetek egy részében néhány száz vagy ezer szavazat dönthet – azt pedig nehéz megjósolni, hogy melyik irányba billennek a...
Ursula von der Leyen bejelentette, konkrét lépéseket tett az Európai Bizottság a Barátság kőolajvezeték javításánál
Ursula von der Leyen kedden már nem diplomáciai körmondatokkal, hanem kézzelfogható ajánlattal lépett a Barátság-vezeték ügyében: az EU...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1
A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.
Gróf Dávid: A Ferencváros számára történelmi siker lenne a Braga kiejtése
A kapus a válogatottról, a cseresors kihívásairól és a politikai szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött
Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Kötelező rendszámcsere jön több tízezer autósnak: a pénztárcád bánhatja, ha nem figyelsz erre
Sok autóst érint a rendszámcsere.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


