2010. Orfű. Minden, ami EFOTT - rekord!
Az év reggae bulijával vette kezdetét kedden 2010 legnagyobb hallgatói bulija, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Tíz színpadon közel háromszáz fellépő: magyar zenekarok, dumaszínház, celebkemping, turisztikai - és szórakoztató programok várták a fiatalokat!
Csúcsformában az EFOTT!
- A Kispál és a Borzzal búcsúzott az orfűi fesztivál -
Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának zárónapja is kivételes programmal szolgált. A Ladánybene 27 és a Ganxsta Zolee és a Kartel EFOTT-on adott jubileumi nagykoncertjei után hasonlóan meghatározó pillanatok következtek: a Kispál és a Borz utoljára lépett fel hazai pályán.
Előtte azonban a Belmondo és a Belga táncoltatta meg a fiatalokat.
A Kowalsky meg a Vega koncertjén már zsúfolásig telt a nagyszínpad előtti tér, a Kispál és a Borz utolsó „hazai” fellépésére pedig már egy gombostűt sem lehetett leejteni a fesztivál területén. Még a színpadokat elválasztó úttestek is megteltek fiatalokkal, akik együtt énekelték a zenekarral a jól ismert dalokat.
A fesztivál záró napján közel 18 ezren buliztak, és búcsúztak az idei EFOTT-tól, amely minden eddiginél nagyobb tömeget vonzott. Az új számítógépes beléptető – és nyilvántartó rendszernek köszönhetően a szervezők már látják a résztvevők pontos számát, amely megdöntve a tavalyi rekordot 68 512 főt mutat.
A fesztivál szervezői az EFOTT ideje alatt egy jelentős támogatóra is szert tettek: a kánikulában gazdag időjárásra, amely a zenei élmények mellett igazi nyaralássá varázsolta az Orfűn töltött napokat.
Havas Henrik és Vad Kati együtt kempingezett
Tombol az EFOTT láz!
Havas Henrik, Vad Kati, Benkő Dániel, Fekete Pákó, Hajas Laci, Puskás Peti és a Zanzibar együttes is együtt mulatott a fesztiválon. Volt, aki sátrat állított, volt, aki társasjátékozott, többen együtt söröztek és buliztak, Pákó pedig többeket meglepve egy jó fotó érdekében a negyven fokos hőség ellenére is bemászott a hálózsákba. Korda Györgyék első nagyszínpados fellépését pedig egyikük sem hagyta volna ki semmi pénzért, így együtt mulattak Klárika és Gyuri Bácsi fergeteges hangulatú koncertjén. Élen Benkő Dániellel és kutyájával, Dömével többen egész héten maradnak a fesztiválon, ahol egy jó fürdőzés után tíz színpadon közel háromszáz fellépő produkcióját tekintheti meg a nagyérdemű. Így a nagysikerű Korda házaspár és Ákos frenetikus koncertjei után tombolhatnak majd többek között a Tankcsapda, a Quimby, a Belga, a Magna Cum Laude, a Belmondo, Jamie Winchester, Majka, a Depresszió, az Anima Sound System, a The Kolin, Zagar, vagy akár Ganxsta Zolee és a Kartel zenéjére. A fesztivál a Kispál és a Borz „otthoni” koncertjével zárul július 17-én, szombaton este.
Ez nem vicc, tombolunk! (A képgaléria megtekintéséhez, kattintson a fotóra!)
Születésnapi reggae-őrülettel nyitott az EFOTT - Több ezer fesztiválozó vette birtokba Orfűt -Soha ennyien nem voltak még az EFOTT nyitónapján, a nulladik nap már közel nyolcezren költöztek be a festői szépségű tó mellett elhelyezkedő kempingbe. Az efottozók együtt ünnepeltek a Ladánybene 27 jubileumi koncertjén a huszonöt éves zenekar jelenlegi és volt tagjaival, valamint vendégelőadóikkal.
Hosszan kígyózó sor fogadta az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozójára érkezőket már a 0. napon, rekordszámú fiatal érkezett a gyönyörű helyszínre bulizni.
„A jegyelővételes adatok alapján egyértelmű volt, hogy az idei EFOTT-on rendkívül komoly létszám várható, azonban nem készültünk arra, hogy már a 0. nap ilyen sokan eljönnek, ez átmenetileg okozott is némi fennakadást a beléptetésnél.” – összegezte az első órák tapasztalatait a főszervező, Dajka Zoltán.
„Óriási az érdeklődés, az egyetemisták és főiskolások mellett az orfűi és pécsi lakosok részéről is, folyamatosan érkeznek a két település között nonstop közlekedő buszokon. Orfűn soha nem volt még ilyen nagy rendezvény, a parkolók telítettek, ezért kérünk mindenkit, hogy a tömegközlekedést használják.” – hangsúlyozta a főszervező.
A csodálatos helyszín nem csak a közönséget nyűgözte le, hanem az előadókat is.
„Úgy érzem, méltó helyen ünnepeltük meg a zenekar huszonöt éves fennállását, hiszen gyönyörű a környezet.” – mondta el Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 frontembere, aki azt is hozzátette, hogy köszönettel tartozik az ötvennyolc fős stábnak és azoknak a zenekaroknak, akik hamisítatlan reggae hangulatot varázsoltak a fesztiválra, valamint a közönségnek, akik végigbulizták a maratoni koncertet.
Másfél órás csúszással, de megnyitott az EFOTT!!!
Több száz méteren több ezer ember várakozott a 0. nap délutánján Orfűn, hogy bejuthasson a fesztiválra. Bár szerdán indul be igazán, kedden még építettek, de a 0. napon is lehetett szórakozni. Elsődleges cél a bejutás után a jó sátorhely megtalálása.
| Hőség ellen fejfedő, napszemcsi, víz(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A festői környezetben, Orfűn, a Pécsi-tó partján kedden délután 14.00 óra helyett, fél négykor nyitotta meg kapuit az ország legnagyobb hallgatói bulija, ahová naponta tízezer fiatalt várnak a szervezők. A csúszás oka egyszerű: rengetegen választották a szórakozás eme formáját, lejutni Orfűre, az EFOTTra, ebből kifolyólag pedig, dugó-dugó és dugó, majd 3 km-en...
A 0. napon elsőként az Another Day majd a JrBrown&High Grade Band, a Zagastic, a Ride Da Riddim Special! Budapest Riddim&MC-s, ezt követően pedig a Ladánybene 27 jubileumi nagykoncertje volt hallható. Éjjel 2 órától a Ladánybene Sound System Special zárja a fesztivál nyitó napját.
Kedden délután egy órakor indult Pécs központjából az első busz az EFOTT-ra, amely ettől kezdve nonstop szállítja a fesztiválozókat Orfűre, mindezt teljesen ingyen!
A rendezvény területe: a tópart egészen az abaligeti elágazásig a fesztiválozók territóriumává válik egészen vasárnap 10. 00 óráig.
A fiatalok testi épségére nonstop mentőszolgálat vigyáz, az EFOTT idejére előrejelzett rendkívül jó időre pedig a strand jelenthet felüdülést. A vendéglátó egységekben diákbarát árak várják a fiatalokat. (Megyünk, megkukkantjuk, így van-e!?)...ja, és persze bulizunk is, kiderítjük miért jobb egy EFOTT, mint...
| 2010, Efott Orfű (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
EFOTT – Csak szabadon…
Folyamatosan frissülünk!!!
hírek innen, onnan
Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen
Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten
Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a...
Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra
Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


