Ezt olvasta már?


170 éve bocsátották ki a Kossuth-bankót

Százhetven éve, 1848. augusztus 5-én bocsátották ki a Kossuth-bankót, az első magyar bankjegyet. Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása:

A Habsburg Birodalom egész területén használt közös fizetőeszköz kibocsátására 1816-tól kizárólag az I. Ferenc császár által alapított, a kormányzattól független Osztrák Nemzeti Bank volt jogosult, és a pénz nemesércfedezete felett is a pénzintézet rendelkezett. A bank a pesti forradalom után, 1848 márciusától nem bocsátott elegendő ezüstöt a magyar bankfiókok rendelkezésére, majd májustól hivatalosan is megszüntette a konvertibilitást, ezért a bankjegyek ezüstforintra váltása csaknem lehetetlenné vált. A lépés jelentősen szűkítette a Batthyány Lajos gróf vezette első felelős magyar kormány pénzügyi mozgásterét, és teljesen megingatta a közös papírpénzbe vetett bizalmat.

Az országot sújtó pénzhiány és az anyagi ügyletek egyszerűbb intézése érdekében a kormány - a bécsi udvar tiltakozása ellenére - elhatározta a "nemzeti bankjegy" kibocsátását, és a szükséges nemesércfedezetet megpróbálta hazai forrásból biztosítani. Kossuth Lajos pénzügyminiszter az ezüstöt közadakozásból, kölcsönjegyzéssel próbálta előteremteni. 1848. május 23-án felhívást intézett a nemzethez, arra ösztönözve a honpolgárokat, hogy vásároljanak 5 százalékos kamatot biztosító kincstári utalványokat a magántulajdonban lévő Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól, az egyetlen korszerű magyar pénzintézettől. Kossuth az akcióval ötmillió forint értékű ezüstöt kívánt összegyűjteni a papírpénz fedezetéül, melynek mennyisége nem haladta volna meg a 12,5 millió forintot.

A bankjegykibocsátásról a bank vezetőivel folytatott tárgyalások után, 1848. június 17-én írták alá a megállapodást, és ezzel a pénzintézet jegybankká lépett elő. A szerződés értelmében a bank ötmillió forint értékű papírpénzt - a letétbe helyezett nemesfémért cserébe - ingyen bocsátott a magyar állam rendelkezésére, ugyanez a kedvezmény vonatkozott további négymillió forintnyi bankjegyre, amennyiben ennek az összegnek a fedezete is rendelkezésre áll. Három és félmillió forintból egymilliót a bank kamatmentes hitelként kapott meg, két és félmilliót pedig - alacsony kamatozás mellett - a hazai gazdaság élénkítésére kellett fordítania. A bank elnöke Valeró Antal nagykereskedő lett bankkormányzói címmel, a bankjegynyomda felszerelésével és vezetésével a kormány Landerer Lajos nyomdászt bízta meg, aki a szükséges gépek többségét Angliából szerezte be.

Az első önálló magyar papírpénzt Tyroler József rézmetsző tervezte, a hivatalosan forintnak nevezett fizetőeszközt a nép Kossuth-bankónak nevezte el, mert minden címleten szerepelt Kossuth Lajos aláírása. Az első kibocsátott címlet, a kétforintos Kossuth 1848. augusztus 5-én kelt hirdetménye után került forgalomba. A színe miatt "vöröshasúnak" nevezett bankón Völgyi Ferenc kincstári főpénztárnok és Rögler János bankfőpénztárnok aláírása is szerepelt, dátumot viszont nem nyomtattak rá. A szintén augusztusban kibocsátott egyforintos csak októberben került forgalomba.

Az első bankjegyeknek még biztos fedezetük volt: mivel csak 1,8 millió forint értékű ezüstpénzt sikerült előteremteni, a bank a szerződésben meghatározott 1:2,5-ös arányban mintegy 4,4 millió forint értékű bankjegyet bocsátott ki. Az állami költségvetés terhei azonban a honvédsereg felállításával, majd a szabadságharc kitörésével megnőttek, ezért a törvényhozás engedélyt adott a fedezet nélküli, magasabb címletű papírpénz kibocsátására, de ezek alapját már 61 millió forintnyi állami hitel fedezte. Szeptembertől Duschek Ferenc pénzügyi államtitkár (később pénzügyminiszter) irányításával megkezdték az ötforintos, majd novemberben a honvédség költségeinek finanszírozására szánt százforintos bankók tömeges nyomtatását, a tízforintos pénzjegy 1849 márciusában került forgalomba.

1848 végén a kormány Windisch-Grätz közeledő csapatai elől Debrecenbe menekült, de a nemesfémkészlet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban maradt, és az osztrákok nyomban le is foglalták. Windisch-Grätz az öt- és százforintos Kossuth-bankókat érvénytelennek nyilvánította, az egy- és kétforintosok osztrák bankjegyekre történő átváltására nyolcnapos határidőt szabott ki. Amikor a tavaszi hadjárat során a honvédsereg Pest-Buda felé közeledett, a visszavonuló császáriak a nemesfémkészletet magukkal vitték.

Az immár teljesen fedezetlen Kossuth-bankó nem értéktelenedett el azonnal, a bankóprés a szabadságharc végéig működött Debrecenben, Szegeden, majd Erdélyben, Aradon és Lugoson. A kisebb címletek, vagyis a váltópénz hiánya miatt vidéken több helyen szükségpénzeket használtak, a magát sokáig tartó komáromi erődítményben még a világosi fegyverletétel után is nyomtak ki bankót. Előfordult, hogy a papírpénzt felszabdalták, hogy darabjait váltópénzként használják, ami a korban bevett szokásnak számított. A szabadságharc végén ötmillió forint értékben ezerforintos bankók is készültek, de ezek már nem kerültek forgalomba: az 1849. augusztus 9-i vesztes temesvári csata után elfogott Duschek Ferencnél megtalálták és azonnal megsemmisítették őket.

A szabadságharc leverése után a Kossuth-bankókat a megszálló osztrák hadsereg parancsnokai több helyen nyilvánosan elégették, birtoklásukért börtön járt. Kossuth amerikai emigrációja alatt 1852-ben Philadelphiában nyomtatott ki bankókat, amelyek az általa tervezett szabadságharc győzelme esetén szolgáltak volna fizetőeszközként. A róla elnevezett papírpénz a függetlenség szimbóluma lett, eszmei értékét soha nem veszítette el.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sok magyar szülő csak fogja a fejét – ennyibe kerül ma egy ballagás

A ballagási ajándék és az ünnepi ebéd költsége sok családnál már egy kisebb esküvő árát idézi.

Így roskadozni fog a virágtól az átteleltetett muskátli

Ne ijedj meg, ha a teleltetés után a muskátli felnyurgult, fás. Mutatjuk, mit tegyél, hogy az „elöregedett” növények nyárra...

Milliós áramlopás Siófokon, így csalt helyi vállalkozó, bicskanyitogató a trükk

Egy siófoki pékség tulajdonosa manipulált villanyórával csökkentette az energiafogyasztás elszámolását. A több milliós kárt okozó...

A nő, aki 76 évesen is maga a nagybetűs ikon és a kortalan stílus - Meryl Streep stílusnapló

Könnyed és természetes, mi pedig pont ezért szeretjük! Meryl Streep stílusa és magával ragadó szépsége az elmúlt 50 évben mit sem...

Pórul járt a balos influenszer, Fásy Ádám visszaszúrt, ezt már a fideszes celeb sem tűri el

Darázsfészekbe nyúlt Molnár Áron, ezzel most nagyon pórul járhat.

Több mint 8000 alkalmazottjától válik meg a Meta, hogy pénzhez jusson

A Meta a dolgozók bére helyett inkább a mesterséges intelligenciára (MI) fordítja a pénzt, ezért a cég több mint 8000 alkalmazottjától...

Elkeserítő statisztika: 50 év felett alig van foga a magyaroknak

Magyarországon az 50 év felettiek körében kiemelkedően magas a fogvesztés aránya, miközben a szakértők szerint ez nem az öregedés...

Caesar millióitól az energiatakarékos jövőig: a gyöngyház meghökkentő titkai

A gyöngyház különleges, nanoszintű szerkezete napjainkban már nem a luxusékszerek készítését, hanem az anyagtudományi forradalmat...

Az időjárás is ünneplőbe öltözik: kellemes napsütéses hosszú hétvége elé nézünk

Mintha az égbolt is tudná, hogy itt a majális ideje: a május 1-jei hosszú hétvégére szinte rendelésre érkezik a kellemes tavaszi idő....

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0