Ezt olvasta már?


130 éve született Nagykanizsa meghatározó alakja, dr. Krátky István

Dr. Krátky István egykor nagykanizsai polgármester 130. évfordulóját ünnepli a város, akit a Szív emberének is neveztek. Éppen karácsony napján született, az az ember, aki később meghatározó fejlesztésekkel járult hozzá a városhoz.

Nagykanizsának talán alig akad olyan szeglete, amely valamilyen formában ne viselné magán egykori polgármestere, dr. Krátky István keze nyomát. A Sugár úti kápolna, a Nagy-Magyarország-emlékmű vagy épp az uszoda a mai napig mementója az 1930-tól 1944-ig tartó Krátky-érának, de egyúttal azt is jelzi: bármilyen költőien hangzik, nem túlzás, amit a Zala Aranykönyve írt 1938-ban a kanizsai polgármesterről. A méltatás szerzője szerint a Krátky-féle városvezetés egyet jelent Nagykanizsának „a trianoni gazdasági romokból főnixmadárként való felemelkedésével”.

– Ami a két világháború közt végbement itt,mondhatjuk, hogy felért a város újjászületésével – erősíti meg Kunics Zsuzsanna történész, a Thúry György Múzeum munkatársa. – Nagykanizsa új épületekkel gazdagodott, de ennél is fontosabb, hogy egy valóban kulturált, élhető város képét öltötte magára. Mindez – a jó minőségű utak és a csatornahálózat kiépítésétől kezdve a virágos terek és parkok létesítéséig – dr. Krátky István intézkedéseinek volt köszönhető. Ő persze a saját érdemei helyett Nagykanizsa törhetetlen élniakarását hangsúlyozta.

A polgármester 1935-ben úgy mutatta be a Városkultúra című folyóiratban Kanizsa közösségét, mint ami kizárólag a saját erejének, polgári szorgalmának és céltudatos munkájának köszönheti a fejlődését. Az 1900-as évek elején ideérkező vendégeknek még könnyen támadhatott olyan benyomásuk a sáros, poros és rendezetlen utcákat járva, hogy Nagykanizsán megállt az idő. Azt azonban aligha sejthették, hogy a látszólag eseménytelen évek alatt milyen tartalékokat halmozott fel a város. Amikor kitört a Nagy Háború, majd’ mindenki a világégés fájdalmas következményeit nyögte, Kanizsa elkezdte felépíteni önmagát és a jövőjét. Dr. Krátky István cikkbéli lajstroma hosszú: sok más mellett modern kórház, új vásártér és egy hétszáz személy befogadására alkalmas színház megnyitásáról tájékoztatta a periodika olvasóit.

A polgármester híres volt rendkívüli szociális érzékenységéről is: a város minden polgárához volt egy jó szava, talán emiatt is emlegették a szív embereként. Humánus hozzáállásáról tanúskodik a lengyel menekültek ügyében tanúsított szerepvállalása.A második világháború kitörésével lengyelek ezrei – politikai menekültek és zsidó származásúak egyaránt – arra kényszerültek, hogy elhagyják az otthonaikat. Átmeneti menedéket elsősorban a magyaroktól reméltek, a nyíltan lengyelbarát Teleki-kormány pedig el is kezdte megszervezni a bemenekítésüket 1939 őszén. Amikor a határnál már tízezres tömeg várakozott, idősebb Antall József, akit menekültügyi kormánybiztossá neveztek ki, régi ismerőséhez, dr. Krátky Istvánhoz fordult segítségért. Minderről a politikus részletesen beszámolt abban az 1945-ben írt nyilatkozatában, amellyel kezességet vállalt a volt polgármester fasisztaellenességéért.

„Krátkyt arra kértem meg, hogy a városában lengyel menekülteket helyezzen el”, írja Antall. „Krátky erre készségesen vállalkozott és több ezer menekült gondozása körüli, igazgatási teendőket vett át. Bánásmódjával a lengyel menekültek nagyon meg voltak elégedve, annál is inkább, mert fajra és vallásra való tekintet nélkül, egyenlően kezelte őket. Táborában több száz zsidó származású lengyel menekült volt.”

Ugyanitt olvasható: bár a tábort a német titkosszolgálat is megfigyelte, dr. Krátky Istvánt semmi sem tántorította el attól, hogy közreműködjön a lengyel katonák Közel-Keletre szöktetésében. Sőt, a feljegyzések szerint a hazafias és vallási ünnepeken több alkalommal is bátorította a tábor csüggedt lakóit. 1941 karácsonyán például arról beszélt nekik,hogy a németek minden kétséget kizáróan el fogják veszíteni a háborút: „nemcsak az erők egyenlőtlensége következtében, hanem az erkölcsi rend követelményeképp is”.

Természetesen dr. Krátky István „jóslatáról” a német kémelhárítók is tudomást szereztek, amelyre válaszként mindjárt meg is érkezett a feljelentés. Csakis Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek volt köszönhető, hogy az eljárás mégsem indult meg, idézi fel idősebb Antall József. Az már más kérdés, hogy ezek az események vajon mennyiben járulhattak hozzá ahhoz, hogy dr. Krátky Istvánt három évvel később eltávolítsák a város éléről? A kanizsai menekülttábort 1942-ben felszámolták, a polgármestert pedig 1944-ben, amikor felszólalt a nagykanizsai zsidóság védelmében, minden korábbi érdeme ellenére egyik napról a másikra felmentették hivatalából.

 

Forrás: kanizsaújság.hu/NNL







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új autókkal és megint új szabályokkal indul újra a Forma-1

Miami az újrakezdésről, a szünet a megújulásról szólt. Mutatjuk, mit kell tudni az F1 újabb rajtja előtt.

Cameron Diaz és Justin Timberlake együtt, micsoda szerelem is volt ez.

A 2000-es évek nemcsak ikonikus filmeket és slágereket adtak nekünk, hanem felejthetetlen sztárpárokat is.

„Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában

Az ország történetében soha nem találtak még ennyi leletből álló viking kori kincshalmot. A szakértők szerint szenzációs...

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0