Korábbi cikkeink
Így vonatozhatunk év végén, újévkor
Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlák
A lakáspiacot 2023-ban segítő intézkedések lépnek hatályba
Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást
Számos posta újra kinyit januárban
Módosulnak a gazdaságátadás és a földszerzés szabályai
Tíz éves az országos jótékonysági vadászat
Több a szilveszteri előfoglalás a szálláshelyeken, mint tavaly
Évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő
Az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést
A magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakberendezésre egy felmérés szerint
Mintegy negyvenezren jártak idén a Mikulásgyárban
Már legkevesebb kéttucat halálos áldozatot követeltek a téli viharok az Egyesült Államokban
Változékony idő várható, visszatérnek az éjszakai fagyok
A karácsony nagyobb figyelmet követel az ünneplőktől
Elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+
Fazekas László: a magyar labdarúgó-válogatottban van kurázsi
Átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól
Népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel Romániában
Aláírták a jövő évi minimálbér-megállapodást
Hatvanéves a szervátültetés Magyarországon
Nyolc ország kap uniós támogatást energiahatékonyságot javító beruházásokhoz
Bővülés után további növekedést vár a GF Faktor
Folyamatosan szállítják a halakat a boltokba a hortobágyi halastavakból
Először született tüdőátültetett anyának gyermeke Magyarországon
Emelkednek a családi ellátások összegei
Több településen romlott a levegő minősége
Vb-2022: soha ennyi meglepetés nem volt még
Lakossági madárszámlálási akció indul a két ünnep között
Uniós biztos: megállapodás érhető el a gázársapkáról
Egyre nagyobb teret nyer az alku az ingatlanpiacon
Jónak lenni jó! - Mintegy 100 millió forint gyűlt eddig össze
Aki teheti, intézze el ügyeit az igazgatási szünet előtt!
A karácsony a családdal töltött értékes időről szól a legtöbb ember számára egy felmérés szerint
Tervezhetőbb ütemben, akkumulátortelepítés nélkül épülhetnek az ipari napelemparkok
Tíz százalékos pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány
Rekordot ér el az idén a világ szénfelhasználása
Megsemmisült Berlin egymillió literes akváriuma
Az egészséges öregedést kutatják
A legcsapadékosabb decemberi nap volt a szombati
A kis- és középvállalkozások hetven százaléka nem fordít kellő figyelmet a kiberbiztonságra
Tudatosabban figyelnek a magyarok a fenntarthatóságra, de kevesebbet költenek rá az idén
Népszerűek a kisebb alapterületű lakások
Tovább emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja
Meteorológia: Gagybátorban -15,3 fokot mértek
Csökkenhetnek a lakáshitel-kamatok és törlesztőrészletek
Magyarországon az első, a világon a 21. legzöldebb egyetem a PTE
Komoly éjszakai fagyok várhatók a héten
hírek innen, onnan
Újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina...
Ebben a kérdésben nem lehet hibázni: készen áll-e Magyarország az életvégi döntésekre?
Miközben egyre több európai ország szabályozza az életvégi döntéseket, Magyarországon nemcsak az eutanázia jogi kérdéseiről folyik a...
Jászberényi Sándor: Békés napok a Gázai övezet elnevezésű koncentrációs táborban
Ne azt figyeljük, mit beszél az izraeli propaganda, hanem hogy mi történik a terepen.
Jön a hőség
Újra forróság lesz a héten.
Rácsok az ajtókon és ablakokon? Felejtsd el! Az új trend sokkal jobb és stílusosabb is
Évtizedeken át a vasrács számított a betörők elleni védelem egyik legkézenfekvőbb eszközének: ablakokon, ajtókon, kapukon és...
Óriási nézettséget hozott ez az HBO-sorozat – fontos kérdés dőlt el a folytatás kapcsán
Ira Parker showrunner megerősítette, hogy a Trónok harca előzménysorozatának második évada is megtartja a rövid epizódokból álló...
Gyorsan cáfolt a Kreml, Vlagyimir Putyin soha nem beszélt oroszul Orbán Viktorral
Moszkva bizonyította előzékenységét a volt miniszterelnökkel szemben, kérés nélkül a segítségére sietett, bár tavaly novemberben...
Elrajtolt a futam a Hungaroringen, Magyar Péter nyilatkozott a Forma–1 további sorsáról
Sikeresen, baleset nélkül elrajtolt a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Magyar Péter miniszterelnök szerint az ország érdeke,...
Kevesebb késés, gyorsabb InterCityk: Vitézy Dávid 230 milliárdos vasútfejlesztést jelentett be
A beruházás részeként megújulnak az állomások és a peronok is.
Vérfürdő a belvárosban: tömegverekedés után késelés
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség szombat este Innsbruck belvárosába, ahol tömegverekedés tört ki. A hatóságok szerint mintegy húsz...
76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi Suzuki-gyár
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok...
A háború elérte Moszkvát, az ukránok megtalálták a módját, hogyan kopoghatnak be a vérontáshoz rideg közönnyel viszonyuló oroszokhoz
Úgy néz ki, hogy most érvényesebb, mint valaha Gabriel García Márquez gondolata: könnyebb egy háborút elkezdeni, mint befejezni.
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Bulvár
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Így néz ki a kullancsfészek a kertben – jobb, ha felismeri időben
Ön látott már "kullancsfészket"?
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

- Bővülés után további növekedést vár a GF Faktor
- Folyamatosan szállítják a halakat a boltokba a hortobágyi halastavakból
- Először született tüdőátültetett anyának gyermeke Magyarországon
- Emelkednek a családi ellátások összegei
- Több településen romlott a levegő minősége
- Vb-2022: soha ennyi meglepetés nem volt még
- Lakossági madárszámlálási akció indul a két ünnep között
- Uniós biztos: megállapodás érhető el a gázársapkáról
- Egyre nagyobb teret nyer az alku az ingatlanpiacon
- Jónak lenni jó! - Mintegy 100 millió forint gyűlt eddig össze
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

