Korábbi cikkeink
Koronavírus: a fertőzöttek száma 62,2 millió, a halálos áldozatoké 1,45 millió a világon
Jövőre véget érhet a papírszámlák kora
Kiszámíthatóbb és megbecsültebb életpályát teremt az egészségügyi szolgálati jogviszony
Ma is hatezer felett az új fertőzöttek száma
Katasztrófavédelem: ilyenkor naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat
Holtan találtak egy nőt Hegymegen, bűncselekmény gyanúja miatt nyomoznak
Sikeresnek tartják a korrupcióellenes fellépést az állami szervek vezetői
A lakosságot támogatni, a vállalkozások terheit csökkenteni igyekeznek az önkormányzatok
Meghaladta a 60 milliót a világban az igazolt fertőzöttek száma
A vashiány élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a vashiány napja kezdeményezés
Több születés, kevesebb halálozás az első tíz hónapban
A dinoszauruszok szociális viselkedését vizsgálták magyar paleontológusok
Szijjártó: egymillió tabletta favipiravir ékezett Kínából
Az ország nagy részén romlott a levegő minősége
Az Indamedia visszavásárolta az Index.hu részvényeit
Aranyérmet nyert a pezsgők világbajnokságán a Kreinbacher Birtok magnum pezsgője
A húsmentes étrend a csonttörés nagyobb kockázatával járhat együtt
Továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltóanyag minden magyarnak
A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben
Jellemzően borús, hideg idő várható
Nőtt az e-mailes támadások száma
Mintegy 58 millió forintért kelt egy magyar vonatkozású fényképezőgép egy bécsi aukción
Meghaladta az 58 milliót a fertőzöttek száma a világon
FIFA-gála: december 17-én lesz a díjkiosztó ünnepség
Leonardo da Vincinek tulajdonított rajzot fedeztek fel
Szeptemberre csaknem elérte az áramfogyasztás az egy évvel ezelőttit
Évente több mint 13 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra egy felmérés szerint
Átrendezi a hirdetési piacot a járvány
Ne gyújts rá! - világnap lesz csütörtökön
Menekülés közben rendőrt sodort el autójával egy drogdíler
Magyar-török - Kétgólos győzelemmel feljutás az élvonalba
Több településen rossz a levegő
Majka már 12 napja van kórházban
A családi gazdaságokról szóló jogszabály a generációváltást is támogatja
A vérellátó továbbra is várja a gyógyult betegeket vérplazmaadásra
Koronavírus: a fertőzöttek száma már csaknem 55 millió
Továbbra is élénk a vevői érdeklődés az ingatlanpiacon
Novák Katalin: a kormány többféleképpen is támogatja a családokat
Fokozatosan hűl az idő a héten
Magyar-szerb: döntetlenjével már bennmaradó, de még első is lehet a magyar válogatott
Szijjártó: újabb egymillió favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Magyarországra
Csaknem 15 ezer vállalkozás mentesülhet novemberben a munkáltatói adóterhek alól
Megnőtt a légszennyezettség - Pécsett is
Koronavírus: a fertőzöttek száma 53,3 millió, a halálos áldozatoké 1,3 millió a világon
Díjmentesen téríti vissza a novemberi bérleteket a MÁV
Csökkent az ATM-ek készpénzkifizetési forgalma, a bankautomatákat folyamatosan fertőtlenítik
Kevesebb mint 200 ezer év alatt alakult ki a Naprendszer
Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek
hírek innen, onnan
A világháborút is túlélte Bécs szecessziós csodája: pontban délben csendül fel az Anker-óra
Bécs belvárosában, a város legrégebbi terén, a Hoher Markton sétálva könnyen elkerülheti a figyelmünket a mini „Sóhajok hídja”,...
Orrfacsaró szag jön a lefolyóból? Egy zseniális és olcsó házi praktikával azonnal kiirthatod a bacikat!
Vesd be ezt a filléres házi csodaszert!
Megölték a rendőrök a berlini Pride elleni gázolásos merénylet elkövetőjét
Kevesebb mint egy nap alatt végeztek az iszlamista terroristával.
Nyolc hónapot töltöttek a Földön kívül az űrhajósok
Visszatért vasárnap a Földre három űrhajós a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről, ahol nyolc hónapot töltöttek el.
Magyar Péter Schiffer András jelöléséről: Összenő, ami...
Szerinte összeállt a Mi Hazánk-Fidesz-Munkáspárt koalíció.
Hatósági árazás érkezhet az üzemanyagokra, nő a politikai nyomás a kormányon
A közel-keleti helyzet folyamatos eszkalációja és a nyaralási szezonban megnövekedett fogyasztás miatt fellángolt a vita az...
Magyar Péter máris reagált Schiffer András alkotmánybíró-jelölésére
Dr. Schiffer Andrást jelöli a Mi Hazánk Mozgalom alkotmánybírónak – jelentette be a párt a Facebook-oldalán.
Sváby András kiborult a róla szóló hírek miatt – „Valaki leír valami f@szságot...”
Sváby András egy dühös Facebook-posztban küldte el melegebb éghajlatra az újságokat.
Kijevre és más nagyvárosokra mértek légicsapást az oroszok, többen meghaltak
Az oroszok azt is állítják, hogy több helyen előre tudtak nyomulni, Ukrajna olajlétesítmény és drónüzem ellen intézett támadást.
Büdös a mosogató? Íme, egy filléres házi praktika, ami másodpercek alatt számol le a rejtett baktériumokkal.
A legtöbben rendszeresen takarítják a mosogatót, de egy apró nyílás felett szinte mindenki elsiklik: ez a túlfolyó.
Meztelenül, arccal lefelé találták meg a vízen lebegve a 37 éves túrázót – Megdöbbentő, mi okozta a halálát
Egy profi gördeszkásként ismert 37 éves túrázó holttestére bukkantak rá meztelenül, arccal lefelé a vízben lebegve egy népszerű...
Kedves ismerősökké válnak a zsaruk? Közösségi rendőrség szerveződhet hazánkban is
Kanadai mintára Budapesten is bevezetik a közösségi rendészetet, szerződéses közösségi rendőrök intézhetik majd a polgárok...
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Nem USA, nem Szaúd-Arábia: ide igazol Mohamed Szalah
Ez vaskos meglepetés.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Bulvár
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.
Kiderült a keserű igazság a köztársasági elnökről: már rég nem az történik a háttérben, amit a választók hisznek
Bár a köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének megtestesítése, megválasztása mára a mindenkori parlamenti többség egyszerű személyzeti döntésévé silányult
A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.
40 rövid vicc, amin hangosan felnevetsz – a legjobbak egy csokorban
Vannak azok a bizonyos rövid viccek, amik ellen nincs védekezés: hiába tudod előre, hogy szenvedni fogsz, mégis hangosan felröhögsz rajtuk.
A fülzúgás okai és kezelése
A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.
Ilyen a gumiabroncsokkal augusztus 31-től már nem közlekedhetnénk az utakon?
Új gumiabroncs vásárlásakor a legtöbb autós a márkát, az árat vagy a futófelület mintázatát figyeli. Pedig van egy apró jelölés az oldalfalon, amely legalább ennyire fontos: ez a DOT-kód utolsó négy számjegye.

- Leonardo da Vincinek tulajdonított rajzot fedeztek fel
- Szeptemberre csaknem elérte az áramfogyasztás az egy évvel ezelőttit
- Évente több mint 13 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra egy felmérés szerint
- Átrendezi a hirdetési piacot a járvány
- Ne gyújts rá! - világnap lesz csütörtökön
- Menekülés közben rendőrt sodort el autójával egy drogdíler
- Magyar-török - Kétgólos győzelemmel feljutás az élvonalba
- Több településen rossz a levegő
- Majka már 12 napja van kórházban
- A családi gazdaságokról szóló jogszabály a generációváltást is támogatja
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

