Korábbi cikkeink
Közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt
Gyopáros: már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai
A legdrágább ingatlan 765 millió forint, a legolcsóbb 350 ezer forint volt az idén
Az Alkotmánybíróságon támadta meg az ellenzék a fiktív lakcímet létrehozását lehetővé tevő törvényt
Pécsett csak tűzijátékot tartanak, több nagyvárosban idén is elmarad a szilveszteri ünnepség
17 megyére adott ki figyelmeztetést az OMSZ!
Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban
MNB: hiányosan ellenőrizte kiszervezett tevékenységeit a Genertel Biztosító
2021-ben az ingatlanvásárlók negyede első lakását vette meg
Vigyázzunk a háziállatainkra! PetárdaSTOP-ot kérnek az állatvédők Szilveszterre
Egy erős kávé fokozhatja a zsírégetést
Érdekes: 2 milliárdot érő villában él, 100 milliós autóval jár az önkormányzati cég vezetője
Január óta már 13 százalékkal nőttek a lakásbérleti díjak
Sajtóközlemény: Holotechnél nincs Hologram ügy. A politika pedig nem tartozik ránk.
Durván visszaesett az ingatlan keresési kedv 2021 utolsó negyedévére
Hogyan szerezhetsz új látogatókat?
Koronavírus - Elhunyt 366 beteg, 10 105 új fertőzöttet találtak Magyarországon a hétvégén
100 milliárd forint keretösszegű pályázat indul a kkv-knak
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy ökölvívó ellen Győrben
Zalaegerszegen győzték le az Újpestet az év utolsó NB I-es meccsén
A legkeresettebb kiegészítők egyike: a mobiltokok
A pécsi orvosprofesszor szerint közel azonos a koronavírus-védőoltások hatásossága
Helyből felszállni képes repülőgépet fejleszt egy pécsi cég
Ezt kell tudnod a téli gumi profilmélységéről
Ez történt hétfőn az Országgyűlésben, felszólalások, bizottsági jelentések
Stílusos és praktikus fürdőszoba 7 nm-en
Készíttess gyönyörű vászonképet saját fotó alapján
Koronavírus - Oltási akció - Nagykanizsa
Súlyos a koronavírusos Csollány Szilveszter állapota, műtüdő mentheti meg
Az ellenzék népszavazási kérdéseinek támogatására buzdít az LMP
ITM: 76 ezer önfoglalkoztató kapott kompenzációs támogatást
Menczer: Brüsszel szerint szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak
K&H: havi 66 ezer forintot fizettek kártyával a magyar fiatalok
Százmilliókra bírságolta és a fogyasztók kompenzálására kötelezte a GVH a Telekomot
OGY - Emelkedhet a főpolgármester és a polgármesterek díjazása
6849 új fertőzöttet regisztráltak kedden
Mélyszegénységben élő gyerekeknek gyűjt az evangélikus egyház
Siker Pécsett – Megszüntették a vírus fertőzőképességét
Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérei a Pécsi Sörfőzde Zrt. kapcsán akaszkodtak össze
Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon
Több mint tízezer új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 191 beteg
Hideg idő és többször havazás is várható a héten
Rogán: a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk
Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztattak egy bv-őrmestert és társát
Már nem Dárdai Pál a Hertha vezetőedzője
Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst
Hiába vezetett, nem tudott nyerni a Debrecen
Karantén vár a dél-afrikai országokból érkező magyarokra
hírek innen, onnan
Eladhatják a magyar válogatott kezdőkapusát, elutasította az új szerződést - sajtóhír
Sajtóhírek szerint Tóth Balázs a nyáron távozhat a Blackburntől, miután nem fogadta el a klub új szerződési ajánlatát.
Rémálom a zalakarosi szállodában: darazsak támadtak a kétéves kisfiúra, azonnal mentőt kellett hívni
Szerencsére jól végződött az eset, ezt a kisfiú édesanyja mesélte el.
A máj nem fáj, de a test vészjelzéseket küld. Ezeket a rejtett tüneteket soha ne vedd félvállról.
A máj az emberi szervezet egyik legfontosabb szerve: kulcsszerepet játszik a méregtelenítésben, az emésztésben és a tápanyagok...
Három kapufa, kiállítás és bombagól: az NB I címvédője nem bírt a tíz emberrel játszó újonccal
Hatalmasat küzdött a Vasas.
Lando Norris a leintés után elárulta, mi kellett ahhoz, hogy végre megtörjön az átka
A McLaren világbajnoka olyat tett a Hungaroringen, amit pályafutása során még soha.
Egy 72 fényévre lévő furcsa Naprendszerben találtak valamit, amiről nem tudják pontosan, hogy bolygó vagy hold
A csillagászok egy olyan égitestet azonosítottak a Földtől mintegy 72 fényévre található CD–35 2722 rendszerben, amelyet egyelőre...
Újra jöhet a NAV legfélelmetesebb fegyvere – így bukhat le, aki jobban él, mint amennyit bevall
Elszabadulhat a vizsgálati hullám, és akkor máris lehet kezdeni összeszedni a régi dokumentumokat.
Nagy gyomrost kaptak az ETF-ek, de kettőt pislogtunk, és máris új csúcsokat ostromolnak az imádott befektetések
Az ETF-piac 2026 első félévében mind Amerikában, mind Európában új rekordokat döntött: a világelső USA kezelt vagyona 17 százalékkal...
Vitézy Dávid: Lázár János miatt több száz busznak nem jutott alkatrész
A Volánbusz alkatrészhiánya miatt májusban még 290 autóbusz állt és nem tudott a közösségi közlekedésben részt venni, mára azonban...
Kedden a Duna vízállása Budapestnél a valaha mért legkisebb is lehet
Az eddigi negatív rekord 33 centiméter volt, keddre 35 centit jeleznek előre plusz-mínusz 7 centivel.
Mennyit keres egy légiutas-kísérő? Egy aktívan dolgozó stewardess válaszolta meg a kérdést
Sokan úgy gondolják, hogy a légiutas-kísérők fizetése kizárólag abból áll, amit minden hónapban megkapnak a bankszámlájukra. A...
A magyar filmrendező keserű vallomása: „Valószínűleg nem szeretett apám, de neki köszönöm az életem”
Ismert kommunista politikus volt Sándor Pál édesapja, akiről a neves filmrendező nemrég meglepő dolgokat mondott. A WMN közösségi...
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Bulvár
Így néz ki a kullancsfészek a kertben – jobb, ha felismeri időben
Ön látott már "kullancsfészket"?
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon
A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.
Napfogyatkozás: mutatjuk, mekkora sötétség várható Magyarországon
Emlékszel még az 1999-es jelenségre? 27 év után ismét teljes napfogyatkozás lesz látható Európából, Magyarországról részleges fogyatkozás figyelhető meg.

- Helyből felszállni képes repülőgépet fejleszt egy pécsi cég
- Ezt kell tudnod a téli gumi profilmélységéről
- Ez történt hétfőn az Országgyűlésben, felszólalások, bizottsági jelentések
- Stílusos és praktikus fürdőszoba 7 nm-en
- Készíttess gyönyörű vászonképet saját fotó alapján
- Koronavírus - Oltási akció - Nagykanizsa
- Súlyos a koronavírusos Csollány Szilveszter állapota, műtüdő mentheti meg
- Az ellenzék népszavazási kérdéseinek támogatására buzdít az LMP
- ITM: 76 ezer önfoglalkoztató kapott kompenzációs támogatást
- Menczer: Brüsszel szerint szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

