Korábbi cikkeink
Több támogatást kapnak a családok
Elképesztő összeg, valaki elvitte az EuroMillions főnyereményét, 41 milliárdot nyert
Milyen időjárás várható a napokban? Itt megnézheti!
Szombaton országszerte tüntetések zajlottak
Kedvező a versenypiacon foglalkoztatottak számának növekedése
Túlságosan nagy a digitális lábnyomunk
A tavalyi volt a legmelegebb év Magyarországon
A mohácsi busójárásról nyílik kiállítás a Hagyományok Házában
Hétvégén a szokásosnál is nagyobb lehet a forgalom a tranzitútvonalakon
Amerikai zeneszerző nyerte a Pannónia Stúdió nemzetközi versenyét
A foltos szalamandra az év kétéltűje 2019-ben
Szakértő: tisztul a kép Szíriában
2018-ban számos fejlesztéssel büszkélkedhetett Nagykanizsa
Egyre több nyugdíjasnak éri meg dolgozni
Kölcsönkocsival zúzta le a parkoló autókat egy fiatal Nagykanizsán
Szakjogász: az unió jó irányba próbálja terelni az internetes hekkereket
Sokfelé lesz erős, viharos a szél
A világelső dartsos, Michael van Gerwen behúzta 3. világbajnoki címét
Gólyatöcs lett a 2018-as év madara
Érdemes odafigyelni a 2019-es jogszabályi változásokra
Emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege, megjelenik a gyod
Szokatlan körülmények között lett a vörösszárnyú keszeg az év hala közönségszavazás győztese
Közgazdász: az összes makro mutató jól alakult 2018-ban
Sarkvidéki levegő érkezik az ország fölé
Elhunyt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja
Országszerte csaknem 3000-szer riasztották a mentőket
Huszonöt tűzesetet okozott tűzijáték
Két halálos közúti baleset történt Szilveszterkor
Miskolcon éjfél után nyolc perccel született az első baba
A Tiszaszentmártoni Tanoda megpróbálja jobbá tenni a hátrányos gyermekek életét
Uniós kerékpárút egyesítette Nyírpazonyt és Kabalást, amelyet a 4-es főút vágott ketté
A pécsi Mellár Tamás is lehet a baloldali összefogás főpolgármester jelöltje
Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kell lőni
Téliesre fordul az időjárás az új év első hetében
Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe
Ónos esőre figyelmeztet három nyugati megyében az OMSZ
Jövőre tovább nő az internetes adathalász támadások száma
Iparszövetség: a vállalkozói környezet kedvezően alakult az idén
Szilveszterkor biztonságos, zárt helyen kell tartani a háziállatokat
Legendás elnökét gyászolja az Arsenal
Tovább nőtt a légszennyezettség
Budapest, Eger és Hajdúszoboszló az idei szilveszter legnépszerűbb úti céljai
A kereskedelmi láncok általában visszaveszik a hibátlan termékeket
Négy halálos baleset történt karácsonykor
Fokozott figyelemre intenek az állatvédők az év végéhez közeledve
Bekamuzta a rendőröknek, hogy ellopták a telefonját a pécsi vásárban
Nemzetbiztonsági szakértő: nem csökkent a terrorfenyegetettség Európában
Öt gyermek és két felnőtt sérült meg egy szabolcsi karambolban
A horvát futballbajnokságban is bevezetik a videobírót
hírek innen, onnan
Natalia Oreiro vadító szettjében túlszárnyalta Liptai Claudiát és Lékai-Kiss Ramónát: a Vad angyal sztárja 48 évesen is bámulatosan szép
Az uruguay-i énekes-színésznő ma este a Sztárban Sztár All Stars zsűrijében foglal helyet, teszi mindezt olyan gyönyörűen, hogy arra...
„Átverés, förtelmes igazolás” – A Chelsea drukkerek beleálltak a nyári szerzeménybe
Enzo Maresca erősen rotált csapata az első félidőben nem találta az ellenszert a városi rivális játékára, a térfélcsere után azonban...
„Úgy döntöttem, hogy visszavonom a két ünnepnap eltörlését” – mondta a miniszterelnök
Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése...
Szoros mérkőzésen nyerte meg Németország a kosárlabda Eb-döntőt
A német válogatott 88-83-ra győzött Törökország ellen a férfi kosárlabda Európa-bajnokság vasárnap esti, rigai döntőjében.
Nataila Oreiro kifecsegte: "Nem mentem el pisilni."
Micsoda kulisszatitkok derülnek ki!
Jól szerepelt az AfD a legnagyobb német tartományban
Bár a CDU megtartotta a domináns pozícióját, az AfD támogatottsága megháromszorozódott.
Sztárbox: A férfi nehézsúlyban a harmadik menetben bedobták a törölközőt
Radics Peti és Lakatos László összecsapásán elég hamar kiderült, hogy ki bírja jobban a tempót.
Ötödik hely a vébéről, szabadfogásban
A zágrábi világbajnokság második napján folytatódtak a szabadfogású küzdelmek. A nehézsúlyú Bajcajev sikerrel jutott túl a...
A belgák a tűzzel játszottak, mégis továbbjutottak a döntő tornára
Belgium teniszválogatottja 3:2 arányban győzött Ausztrália ellen, ezzel továbbjutott a Davis Kupa döntőbe. A mindent eldöntő utolsó...
Sztárbox: Lotfi Begi és Kamarás Iván a ringben
Elérkezett a ma esti Sztárbox harmadik mérkőzése is, a férfi középsúly, ami Lotfi Begi és Kamarás Iván között dőlt el. Kamarás...
Németország 32 év után újra Európa-bajnok
Dennis Schröder at Eb legértékesebb játékosa.
Padlóra került a harmadik menetben a Sztárbox versenyzője - Végül pontozással ő győzött férfi középsúlyban
Férfi középsúlyban Kamarás Iván és Lotfi Begi küzdött meg egymással a Sztárbox második adásában.
Sport
Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin
A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Szoboszlai Dominiket elárasztották a jeles osztályzatokkal, Kerkez egy időzített bomba
Arne Slot kritikáját meg kéne szívlelni a magyar balbekknek.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetséges
Jamie Carragher nem fogta vissza magát a Burnley elleni bajnoki első félidejében látottak után. A Vörösök egyébiránt egy 95. percben értékesített Szalah... Read More... A Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetsé
Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A Liverpool edzője elárulta, miért kellett már az első félidőben lecserélnie Kerkez Milost
Slot szavaiból kiderült, a magyar játékos helyzete Alexis Mac Allister meccsére is hatással volt.
Dagad a Madrid botránya: a bírói testület is elismeri, hogy tévedés volt a piros lap
A Real Madrid ugyan győzelmet aratott a Real Sociedad otthonában, de a mérkőzés után a figyelem nem az eredményre, hanem Dean Huijsen vitatott kiállítására terelődött. A fiatal védőt az utolsó emberként elkövetet
Kerkezt 38 perc után lecserélték, a hosszabbításban kerülte el a kudarcot a Liverpool
Műesésért kapott egy sárgát, aztán kétszer is közel járt a kiállításhoz...
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Sokan nem tudják, de a magnéziumot így kell helyesen szedni
A magnézium létfontosságú ásványi anyag, mely számos testi funkcióban szerepet játszik. Bár nincs egyetlen általánosan alkalmazható legjobb időpont a beszedésére, az számít igazán, hogy rendszeresen szedjük.
Fontos közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon
A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.
Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt
Tartóztattak már le ilyenért mást is.
Megkongatta a vészharangot Nagy Márton, riasztó adatokat közölt
Európa technológiai hátrányban van – és ez sokba kerülhet.
Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon
2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
Ruff Bálint a poloskázásról: Orbán olyat tett, amit az 50-es évek óta magyar vezető politikus nem
„És mielőtt jönne a megafonos értelmezés, hogy «ez egy vicc» és «nem is úgy gondolta» – de pontosan úgy gondolta”.
blogmorzsák
Rémálom túra a piros háromszög úton
„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“
Ablakok a világra
Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?
A Rém rom rejtélye
Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Elhunyt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja
- Országszerte csaknem 3000-szer riasztották a mentőket
- Huszonöt tűzesetet okozott tűzijáték
- Két halálos közúti baleset történt Szilveszterkor
- Miskolcon éjfél után nyolc perccel született az első baba
- A Tiszaszentmártoni Tanoda megpróbálja jobbá tenni a hátrányos gyermekek életét
- Uniós kerékpárút egyesítette Nyírpazonyt és Kabalást, amelyet a 4-es főút vágott ketté
- A pécsi Mellár Tamás is lehet a baloldali összefogás főpolgármester jelöltje
- Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kell lőni
- Téliesre fordul az időjárás az új év első hetében

- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok