Korábbi cikkeink
Mélyszegénységben élő gyerekeknek gyűjt az evangélikus egyház
Siker Pécsett – Megszüntették a vírus fertőzőképességét
Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérei a Pécsi Sörfőzde Zrt. kapcsán akaszkodtak össze
Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon
Több mint tízezer új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 191 beteg
Hideg idő és többször havazás is várható a héten
Rogán: a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk
Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztattak egy bv-őrmestert és társát
Már nem Dárdai Pál a Hertha vezetőedzője
Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst
Hiába vezetett, nem tudott nyerni a Debrecen
Karantén vár a dél-afrikai országokból érkező magyarokra
Drogkereskedelem miatt hét embert vettek őrizetbe Bács-Kiskunban
Koronavírusban pusztult el a Bükkben befogott szervál
Netrisk.hu: már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére
Élő tv-sportközvetítések - Csütörtök, péntek
Elfogták a Pálhalmáról megszökött rabot
Sikkasztott pénzből tippmixezett egy kecskeméti nő
200 millió forintért semmisítik meg az 5 milliárd forintnyi lejárt PCR-teszteket
Több mint 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak kedden
Pécsett fejlesztik ki a Covid elleni orrspray-t
Szlávik János: Elképzelhető, hogy hamarosan további járványügyi intézkedéseket kell hozni
Már nyitás előtt hosszú sorok álltak a kórházak előtt – így indult az oltási akcióhét
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Mától már kötelező a maszkhasználat - íme a szabályok
A Favipiravir szedésével megakadályozható a tünetek súlyosbodása
Szombattól kötelező maszkviselés zárt terekben
MOKK: közjegyzők nevével és adataival éltek vissza csalók
A Szombathelyi, zalaegerszegi, székesfehérvári és tatabányai rádiós pályázatok nyertek
Vádat emeltek egy csaló ellen, aki sportorvosi engedélyeket hamisított
Koronavírus - Orbán: nyakig vagyunk a negyedik hullámban
Felmérés: a magyarok átlagosan 59 ezer forintot terveznek költeni az idén karácsonyi ajándékokra
Újabb fővárosi ingatlan értékesítése ügyében tett feljelentést Budai Gyula
A gyermekek világnapja - UNICEF: egyszerre optimisták és elégedetlenek a mai fiatalok
Miért nem hoznak a járvánnyal kapcsolatban szigorúbb korlátozásokat a döntéshozók?
A Pécsi Tudományegyetem is előírja a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalói számára
K&H: a számlanyitók is megkezdték a költözést
Otthon Centrum: a fiataloknak csupán a 37 százaléka képes a lakásvásárlást készpénzből finanszírozni
Orbán Viktor a FIFA elnökével tárgyalt
Fidesz: 150 milliós bírság lett a vége a fővárosi "villamosmutyinak"
Vb-selejtezők - Három csoportban is az elsőség a tét vasárnap - ELŐZETES
DK: a nyugdíjasokon nem segít az egyszeri juttatás
Illegális bevándorlás - Embercsempész vezette furgon borult föl Domaszéken
K&H: 58 évesen már nyugdíjba szeretnének menni a magyarok
Emmi helyettes államtitkár: jövőre 56 milliárd forinttal több jut közétkeztetésre, mint 2010-ben
Rövidpályás úszó Eb - Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmes 50 méter pillangón
hírek innen, onnan
Tényleg „cukorbomba” a dinnye? Ezért nem érdemes félni tőle!
Nincs is jobb a kánikula idején, mint behűtött dinnyével frissíteni magunkat, de a dinnyeszezonban újra és újra felbukkan a...
Tragikus hír érkezett: meghalt a Harry Potter és az Indiana Jones filmek színésze
Hat évtizeden át játszott színpadon és kamera előtt, több generáció ismerhette az arcát.
Kármán András fontos bejelentést tett a költségvetésről
Október végére kerülhet a parlament elé a költségvetés.
Pénzbüntetésre ítélték a sárgarépa kódjával legót lopó polgármestert
Hónapok óta lopott ugyanazzal a módszerrel, mire elkapta a biztonsági őr.
Kedden is nagyobb volt az áramfogyasztás, mint a korábbi rekord
A hétfőn beállított abszolút nyári csúcsot azért nem érte el. Helyzetjelentés a napokban folyó apokaliptikus rekorddöntésekről.
Megdőltek az áramfogyasztási rekordok a hőségben, téli szintre ugrott a magyarok áramhasználata
A rendkívüli kánikula miatt történelmi csúcsra ugrott a hazai áramfogyasztás, a hálózatot végül a lakossági napelemek mentették meg a...
Trump nem törődik bele a bírói pofonba, új frontot nyitott az születési jogon járó állampolgárság ellen
Bár a bíróság megsemmisítette Trump rendeletét, az elnök az ügyészségeken keresztül, bűnvádi eljárásokkal üldözné a születési...
Súlyos dilemmával szembesülhet Magyar Péter jobbkeze a Mandiner jövője miatt
Dévényi István újságíró elemzése szerint a Tisza Párt hatalomra kerülése esetén Ruff Bálintnak döntenie kell a Mandiner...
Komoly változás a magyar ingatlanpiacon: hirtelen megtorpant a drágulás, fontos lépésre szánták el magukat a vevők
Bár éves összevetésben még mérhető a növekedés, az év eleji lendület országos szinten alábbhagyott, miközben a kereslet is visszaesett.
Tömeges fapusztulást okozhat egy bogár, ami most jelent meg Magyarországon
Egész Európában nálunk sikerült először elcsípni a kőrisrontó karcsúdíszbogarat, a szakértők szerint ez az állat a kőrisfajok egyik...
Forinterősödés: már a jegybanknak is sok volt, mégsem várható érdemi gyengülés
Korrekció jöhet, jelentős forintgyengülésre viszont aligha kell számítani - vélik az OTP Global Markets szakemberei.
Mától csak mobillal lehet fizetni a parkolásért Budapesten, a díjak is nőttek
A fővárosban szerdától kizárólag mobiltelefonon, applikáción, SMS-ben vagy hanghívással lehet parkolási díjat fizetni. Az eligazodást...
Sport
Brutális körülmények az angoloknál, még a magyarországinál is durvább melegben készülnek
Rendkívüli hőség várható az angol válogatott kansasi edzőtáborában, miközben a csapat a Kongói Demokratikus Köztársaság elleni, Atlantában rendezendő nyolcaddöntőre készül.
85 millió euróért veheti meg a Liverpool sztárját az FC Barcelona
Hansi Flick egy régi lemezt tett fel újra.
Kivásárolja a Ferencváros a magyar válogatott reménységét
Kivásárolják a szerződéséből.
120 millió euróért végre összejöhet a Liverpool FC álomigazolása
Yan Diomande helyett mást kell megszerezni Szalah helyére.
„Az állam olyan sporteseményre és beruházásra nem fog forrást adni, aminek nincs értelme”
A sportért felelős államtitkár NAV-zárolásokról, a taóról, olimpiarendezésről és a Fradivárosról is beszélt.
Egymás után dőlnek ki az óriások a foci-vb-n, újabb sokkoló éjszakán vannak túl a szurkolók
Egyetlen éjszaka alatt teljesen átrajzolódott a világbajnokság erősorrendje.
Milyen napja lesz az európai csapatoknak? Itt a foci-vb mai programja
Újabb három meccsel folytatódik futball-világbajnokság.
Amíg te aludtál, Mbappé rekordokat döntött a futball-vb-n
Ismét szenzációsan futballozott a franciák csapatkapitánya.
Flick megtalálta Frenkie de Jong utódját, 80 millió euróért vinné az FC Barcelona
2027-ben húzzák meg a cserét.
Olise csodálatos mozdulata után a franciák elsöpörték az útból a keveset mutató svédeket
Kylian Mbappé duplázott, és beérte Messit a góllövőlista élén.
Naná, hogy Haaland rúgta a norvégok győztes gólját a foci-vb-n
Erling Haaland volt a norvégok nyerőembere a futball-vb-n Elefántcsontpart ellen.
Verhetetlen csapatot épít a PSG, a 250 millió euró az asztalon
Luis Enrique egyszerre három sztárjátékost is igazolhat.
Bulvár
Nagy a baj: Ebben az akcióban távoztak a milliárdosok – Mészáros Lőrinc gépei a határon túl bukkantak fel
Mészáros Lőrinc és az elit köre kimenekítette a repülőkből álló flottát a magyar fővárosból a...
Zöld dossziés navos: az új NAV-elnök kinevezése arculcsapás mindazoknak, akikkel az elmúlt másfél évtizedben elbántak
Horváth András szerint puszta átmentése zajlik a "NER-es ántivilágnak".
Olcsóbban nyaraltam egy hetet a spanyol tengerparton, mint amennyibe egy hosszú hétvége kerül itthon
A belföldi wellness hétvégék ára egyre magasabb, miközben külföldön is élvezhetjük a pihenést kedvezőbb áron. Fedezd fel, hogyan tölthetsz el egy hetet a spanyol tengerparton anélkül, hogy a pénztárcád megsíny
Viccet csináltak Kapitány Istvánból, a Mónika show-ba csöppent a miniszter
Poénvideóval reagáltak Kapitány István kérésére.
Brutális felhőszakadások mossák el a kánikulát szerdán: itt csaphatnak le a legkegyetlenebb viharok
Minden vármegyére kiadták a riasztást!
Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Elfajultak a légiakciók.
Közzétette a Sándor-palota Sulyok indítványát, ami kiverhette a biztosítékot az alkotmánybíráknál
Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, mire hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből.
15 hónapos ikrek haltak szomjan a hőségben
Két 15 hónapos ikerlány halt meg kiszáradás miatt. A szülőket őrizetbe vették, a hatóságok nyomoznak. A 15 hónapos ikrek haltak szomjan a hőségben bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Orbán Viktor és Hajdú János drámai helyzetben, az Aranykonvoj eset a Fidesz és Tisza csatározásai közepette
Március 5-én a TEK kommandósai elfogtak hét ukrán pénzszállítót, akiktől több mint 27 milliárd forint értékű aranyat és valutát foglaltak le. A külföldi állampolgárokat tanúként hallgatták ki, de csuklyába
Amerikában képezték fegyveres elfogá-sokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
A gyanúsítotti kihallgatása után a Fidesz biztonsági vezetőjének kinevezett volt TEK-vezérnek hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak a pályafutásában. Több száz bevetés, több ezer elfogott bűnöző és egy feg
Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palota
Közzétette hivatalos oldalán a Sándor-palota azt az indítványt, amelyben Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítása miatt aggódik az Alkotmánybíróságnak címezve.
Hatalmas a baj: megrázó bejelentést tett Magyar Péter, az egész néphez szólt
Minden pillanatban megfeszítve dolgoznak, de az emberek segítségét is kérik.

- Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt
- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Mától már kötelező a maszkhasználat - íme a szabályok
- A Favipiravir szedésével megakadályozható a tünetek súlyosbodása
- Szombattól kötelező maszkviselés zárt terekben
- MOKK: közjegyzők nevével és adataival éltek vissza csalók
- A Szombathelyi, zalaegerszegi, székesfehérvári és tatabányai rádiós pályázatok nyertek
- Vádat emeltek egy csaló ellen, aki sportorvosi engedélyeket hamisított
- Koronavírus - Orbán: nyakig vagyunk a negyedik hullámban
- Felmérés: a magyarok átlagosan 59 ezer forintot terveznek költeni az idén karácsonyi ajándékokra
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

