hírek innen, onnan
44 év után kiadták a botránylemezt, amely miatt kirúgták a tévéelnököt és B. Tóth Lászlót
A magyar televíziózás egyik legnagyobb könnyűzenei botrányának lenyomata jelent meg a napokban. Negyvennégy évvel a csepeli Ifjúsági...
100 évesen sem pihen Mel Brooks: most épp egy legendás vígjáték folytatásán dolgozik
100 éves lett Mel Brooks, amely alkalomból az 1974-es filmjét, a Fényes nyergeket minden idők legjobb vígjátékává választotta az...
Végre itt a fordulat az időjárásban: ekkor érkezik meg a lehűlést hozó hidegfront
Napok óta tartó rekordhőség után végre megérkezik a lehűlést hozó hidegfront Magyarországra. Az enyhülés előtt azonban még több...
Így fordult szembe a jelenlegi közállapotokkal Navracsics Tibor: Szerinte még a Horn-kormány is jobb volt, mint Magyar Péteré
Navracsics Tibor váratlanul a hazai baloldal történelmi alakjait és a nyomtatott sajtó megmentését állította párhuzamba...
Pósfai Mihály az azbesztszennyezésről: a tudomány elmondta, amit lehet, most a kormány jön
A tudományos elemzések után most a politikusok dolga, hogy felszámolják a nyugat-magyarországi azbesztszennyezést – mondta a Magyar...
Fontos tudnod. Ennyibe kerül, ha egész nap megy a légkondicionáló.
A nyári hőhullámok idején a légkondicionáló nélkülözhetetlennek tűnik, de a folyamatos működtetése komoly költségeket is jelenthet....
Meglepő képet mutatnak Budapest bűnügyi adatai
Pikó András és Jámbor András szerint jelentősen romlott Budapest közbiztonsága, a hivatalos adatok azonban nem támasztanak alá hasonló...
Orvosmeteorológia: ess, eső, ess.
Az eső ellenére marad a harmadfokú riasztás.
Itt a nagy fordulat – Tom Hardy mégis visszatérhet a MobLand harmadik évadában
A színész a háttérben zajló viták rendezése után maradhat a sorozatban.
A társadalomkutatók arra kérik a KSH-t, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba a buheragyanús szegénységi adatok kapcsán
A KSH által közölt szegénységi adatok valahogy éppen úgy jöttek ki évek óta, hogy sokan pont a szegénységi küszöb fölé kerültek.
Irán és Omán áthaladási díjat akar szedni a Hormuzi-szoros használatáért
Irán és Omán közösen vezetne be áthaladási díjat a Hormuzi-szoros használatáért, miközben az Egyesült Államok nyíltan ellenzi a...
Váratlan lépés Oroszországtól: magyarázat nélkül állítják le a forgalmat a határokon
Az orosz kormány váratlanul lezárta egy sor határátkelőjét, erről a szomszédos országokat is értesítette – közölte a TASzSz.
Sport
Éjszakai bombameglepetés a foci-vb-n: kiesett a négyszeres világbajnok!
Drámai este volt.
Korai volt még a szaké, drámai meccsen jutott tovább Brazilia a hősiesen harcoló japánok ellen
A legjobb 32 között csapott össze az eddig bravúrosan teljesítő Japán és az ötszörös világbajnok Brazilia.
Pályán a világ legjobb csatárai – Ezek a meccsek jönnek ma a foci-vb-n
Kylian Mbappé, Erling Haaland, Viktor Gyökeres és Alexander Isak is pályára lép ma a futball-vb-n.
Brutális körülmények az angoloknál, még a magyarországinál is durvább melegben készülnek
Rendkívüli hőség várható az angol válogatott kansasi edzőtáborában, miközben a csapat a Kongói Demokratikus Köztársaság elleni, Atlantában rendezendő nyolcaddöntőre készül.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése: Paraguay tizenegyespárbaj után búcsúztatta a németeket
Havertz góljától eltekintve nem tudott mit kezdeni ellenfelével a Nationalelf.
Itt az újabb európai sokk: Németország után Hollandia is kiesett a világbajnokságról
Pedig az oranje a 2010-es vb-döntő óta nem kapott ki a rendes játékidőben.
Mindenét eladta a Németországot kiejtő hős paraguayi kapus, hogy megmentse beteg kisfia életét
A német kapitány szerint vicc, ami történt, többen felháborodtak a meg nem adott gól miatt.
Kivásárolja a Ferencváros a magyar válogatott reménységét
Kivásárolják a szerződéséből.
Újabb nagycsapat búcsúzott el az éjjel a világbajnokságtól
Ez nem az európaiak éjszakája volt.
„Az állam olyan sporteseményre és beruházásra nem fog forrást adni, aminek nincs értelme”
A sportért felelős államtitkár NAV-zárolásokról, a taóról, olimpiarendezésről és a Fradivárosról is beszélt.
Gabriel Martinelli klubváltásán pörög az angol sajtó
A brazilok vb-hőséért négy európai topcsapat is bejelentkezett.
120 millió euróért végre összejöhet a Liverpool FC álomigazolása
Yan Diomande helyett mást kell megszerezni Szalah helyére.
Bulvár
10 vármegyére adták ki a zivatarriasztást, véget ér a kánikula - Időjárás-előrejelzés
Ma még óriási melegrekordok születhetnek, aztán végre jön a lehűlés zivatarokkal.
Közzétette a Sándor-palota Sulyok indítványát, ami kiverhette a biztosítékot az alkotmánybíráknál
Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, mire hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből.
Falusi Mariann 30 kilót fogyott: 67 évesen alig ismertünk rá
Falusi Mariann több, mint harminc kilót fogyott az utóbbi két évben, de az álomsúlyig meg sem áll.
Drámai bejelentések a Tisza kormánytól, Magyar Péter akcióban, Forsthoffer Ágnes lendületben
A Tisza kormány nagy bejelentéseket tett a költségvetésről és az alkotmányozási folyamatokról, folytatódik a rendkívüli Országgyűlés és Magyar Péter felszólalásai.
Toroczkai László és Magyar Péter újabb összecsapása, botrányos jelenetek a magyar közéletben
Toroczkai László helyre tette a kormányfőt, aki viszont nem maradt adósa a jobboldali vezérnek.
Itt a kórházakról szóló lesújtó jelentés, amelyet az Orbán-kormány tíz évig titkolt az emberek elől
Az Orbán-kormánynak legalább tíz éve papírja volt arról, hogy rendszerszintű problémákkal küzd az egészségügy, mégsem beszéltek erről soha nyíltan. A Direkt36 által megszerzett dokumentum szerint már 2015-ben s
Nádas György fia meglepő bejegyzést írt az apjáról: a humorista nem az igazat mondta szerinte
Nádas György fia megszólalt az apja kijelentése kapcsán, a posztjában ellentmondott a humoristának.
Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Elfajultak a légiakciók.
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Szerdától is tapasztalhatja.
Olcsóbban nyaraltam egy hetet a spanyol tengerparton, mint amennyibe egy hosszú hétvége kerül itthon
A belföldi wellness hétvégék ára egyre magasabb, miközben külföldön is élvezhetjük a pihenést kedvezőbb áron. Fedezd fel, hogyan tölthetsz el egy hetet a spanyol tengerparton anélkül, hogy a pénztárcád megsíny
Zöld dossziés navos: az új NAV-elnök kinevezése arculcsapás mindazoknak, akikkel az elmúlt másfél évtizedben elbántak
Horváth András szerint puszta átmentése zajlik a "NER-es ántivilágnak".
blogmorzsák
Osztyapenko vagy Osztapenko?
Emlékszünk-e még a 41 évig a helyén álló bronzszoborra?
Mi legyen a strandtáskában?
Ne csak a naptejet dobd bele!

- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok


